Megveszi a Novellt az Attachmate
A Novell hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy megállapodott az Attachmate-tel. A tranzakció várhatóan a következő év első negyedében zárulhat le, de még a hatóságoknak is áldásukat kell adniuk az ügyletre.
A társaság arról is megállapodott, hogy a Novell egyes - a tájékoztatásban nem részletezett - szellemi tulajdonai a CPTN Holdingshoz kerülnek 450 millió dollárért. A CPTN Holdings egy olyan technológiai konzorcium, amit a Microsoft vezet.
A leginkább a SUSE Linux, az adatközpont-menedzsment és virtualizációs szoftvermegoldásai miatt ismert Novellel kapcsolatban az Attachmate azt tervezi, hogy a továbbiakban két külön cégbe szervezi az eddigi üzleti területeket, így a Novell mellett lesz egy SUSE cég is.
Egyébként a VMWare is a Novell felvásárlását fontolgatta, legalábbis a Wall Street Journal szeptemberben erről cikkezett.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.