MENTA: Elkészült az IKT stratégia tevezete

2010. szeptember 16., 20:05
A 17. MENTA konferenciát több mint 300 hallgató előtt nyitotta meg ma Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára Gárdonyban. A MENTA történetének eddigi legnagyobb hallgatói létszáma nem véletlen: az konferencia egyik fontos témája, az IKT stratégiára az egész szakmát mozgósította.

 

Mint azt Laufer Tamás, az Informatikai Vállalkozók Szövetségének (IVSZ) elnöke a Computerworld kérdésére elmondta, a minisztérium szeptember közepére ígérte az új IKT stratégia elkészítését, ezért is választották a konferencia egyik fő témájául ezt. A hazai IKT szakma ugyanis nagyon várja azokat az intézkedéscsomagokat, amelyek alapvetően határozzák meg az iparág hazai jövőjét.

Nincs stratégia, csak tervezet

A délelőtti előadások során egy dolog kiderült: IKT stratégia még nincs, ám az a tervezet már elkészült, amelyet hamarosan társadalmi vitára kíván bocsátani az Infokommunikációs Államtitkárság. Vasváriné dr. Menyhárt Éva előadásában egyrészt vázolta, hogy az IVSZ júliusi konferenciája óta milyen lépéseket tettek az akkor meghatározott területeken (hosszú távú stratégia kidolgozása, széles sávú szakpolitika, spektrumgazdálkodás, nemzetközi IKT politika, audiovizuális kultúra különös tekintettel a digitális átállásra, postaliberalizáció, innováció az IKT-ban), majd ismertette az IKT program vázát. Mint mondta, teljeskörűségre törekedtek, azaz kitértek az informatika, a telekommunikáció, valamint a hírközlés és elektronikus hírközlés területére is. Az Új Széchenyi Tervhez és a kormányprogramhoz igazodóan határoztak meg célrendszereket, melyekhez vállalásokat is rendeltek. A végső, a közeljövőben társadalmi vitára bocsátandó változatban azonban inkább az intézkedési lehetőségekre helyezték a hangsúlyt, amelyből a viták lezárultával elkészülhet az akcióterv.

A stratégia három csomópontja

Az IKT stratégiában három fő csomópontot határoztak meg: az egyik maga az állampolgár, akinél az életminőség javítása a cél, a másik maga az állam, amelyet a fejlett technológiák révén hatékonyan és bürokráciamentesen kell működtetni, a harmadik pedig a versenyszféra, amelynek a versenyképességét, a fejlődőképességét kell biztosítani. A legfontosabb - hangsúlyozta a helyettes államtitkár - kitűzni a célt, és ahhoz igazítani az egyéb elemeket, illetve annak megfelelően kialakítani a partnerséget az érintett felekkel. Vasváriné dr. Menyhárt Éva bemutatta a mintegy 80 oldalas és több mint ötven témakört felölelő IKT stratégia szerkezetét is. Minden témakörnél rögzítik a jelenlegi helyzetet, meghatározzák a 2014-ig elérendő stratégiai célt, és ehhez hozzárendelnek egy intézkedési lehetőséget. Kiemelte, hogy a társadalmi vita során akár a témakörök bővítésére is van lehetőség, hogy a végleges stratégia valóban teljes körű legyen. Előadása végén a helyettes államtitkár hangsúlyozta: nemcsak a szűk szakma véelményére kíváncsiak, hiszen az IKT stratégia több eleme, például az oktatás vagy a digitális írástudás problémaköre sokkal szélesebb kört érint. Ezért a szakmai szervezetekkel folytatott kerekasztal-beszélgetések, szakmai ajánlások mellett fontos szerepet szánnak a civil szervezeteknek is.

Olcsóbb államot informatikával

Vályi-Nagy Vilmos helyettes államtitkár, aki az egységes kormányzati infrastruktúra fejlesztéséért és üzemeltetéséért is felel, előadásában a hatékony állami működést vázolta. Felvázolta azt a koncepciót, amely a kormányzat tervei szerint egyszerre teszi hatékonyabbá (például egyablakos ügyintézés), olcsóbbá (például központosított üzemeltetés) az elektronikus ügyintézést, valamint az emögött működő teljes infrastruktúrát, hogy az például az adatvédelmi törvénnyel teljes mértékben összhangban legyen.

Fejlesztések a hazai vállalatokkal karöltve

Vályi-Nagy felvázolta azokat a lépéseket is, amelyek ehhez szükségesek. Meg kell teremteni az intézményeken belüli kompatibilitást, ami lehetővé teszi a hatékonyabb alkalmazásfejlesztést. Ezzel összefüggésben az adatkezelésben is módosításokra van szükség: mindenekelőtt egységesíteni kell a nyilvántartott törzsadatokat, valamint az állampolgárokhoz tartozó azonosítókat csak egy helyen, annál a szervezetnél kell és szabad nyilvántartani, amely annak az adatnak a kezelésére jogosult, ahonnan szükség esetén természetesen más szervezet is lekérheti. Ezzel a helyettes államtitkár szerint csökken például az állam adatbázis-igénye, és az üzemeltetés is olcsóbbá válik. A felszabaduló forrásokat pedig fejlett alkalmazások és szolgáltatások fejlesztésére lehet fordítani. Vályi-Nagy szerint ennek megvan a személyi oldala is: felkészült szakembergárdát kell kialakítani, és elengedhetetlen a folyamatok szabályozása. Egységes szabályrendszert és projektvezetési módszertant kell kialakítani, és központilag kell menedzselni a fejlesztéseket, mert csak ez biztosítja a párhuzamosságok kiküszöbölését. Ugyanakkor a helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat nem akar saját fejlesztői központot kiépíteni a fejlesztési feladatok kivitelezésére, hanem a hazai KKV-k és nagyvállalatok szakértelmét kívánják igénybe venni.

A konferencián Laufer Tamás bemutatta az IVSZ új főtitkárát, Ambrus Zsoltot, aki az LLP Budapest Kft. ügyvezetői székéből érkezett, valamint Süveges Tamást, aki titkárként segíti az IVSZ-ben az operatív munkát.

A konferencia délután a „Versenyképes gazdaság" című blokkal folytatódott.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. Péter írta:
    2010-09-17 15:07:55

    A T. Szerkesztőség, illetve a T. Cikkírók becses figyelmét szeretném felhívni arra a többektől is hallott észrevételre, miszerint az egyes, a cikkeikben előforduló rövidítéseket nem mindenki ismerheti még (itt például az IKT), sokszor csak jobbára a "bennfentesek", ezért célszerűnek tartanám, ha pár szavas (kisbetűs, zárójeles) ismertetőt is adnának, illetve a nagyon új témákban született cikkek esetén a külsőbb, de a szakma iránt azért érdeklődők számára is tegyenek közzé rövid ismertetőt a cikkekben. Egyébként nyilvánvaló, hogy ebben a szakmában az ember nem lehet teljesen alaposan tájékozott minden témában.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ