Microsoft-központ és Windows Vista Bukarestben

2007. február 6., 11:05
A feltört Microsoft termékek sokat segítettek nekünk a pezsgő technológiai ipar létrehozásában - fogalmazott Traian Basescu román elnök, aki Bukarestben találkozott Bill Gatesszel.

Basescu a február elején átadott technológiai központban találkozott a Microsoft elnökével. Az egyes források szerint 10-12 millió euró értékű beruházás az EMEA régióban tevékenykedő Microsoft-ügyfelek kiszolgálásában kap szerepet. Gates a megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón további beruházásokat jósolt keleti szomszédunknál, elmondása szerint az Európai Unióhoz való csatlakozás a román szakemberek jó híre mellett még vonzóbbá teszi az országot cége számára. A Microsoft elnöke ezzel együtt bejelentette a Windows Vista magánfelhasználók számára készült változatát is - itthon az operációs rendszer egyébként csak március közepén lesz elérhető.

Traian Basescu az esemény kapcsán meglepő, ám reális képet festett országának a Microsofthoz fűződő viszonyáról. Szerinte a kalózszoftverek sokat segítettek a fiatalabb generációnak a számítógép felfedezésében, és ez indította el az IT ipar fejlődését Romániában. A feltört Microsoft szoftverek tulajdonképpen olyan befektetést jelentettek, amely manapság meghatározza az ország alepvető szimpátiáját Gates és vállalatának termékei iránt, az eredetileg kalózprogramokon nevelkedett szakemberek pedig most érékes erőforrást jelentenek a cégek számára. A Microsoft elnöke is megemlítette, milyen nagyszerű dolognak tartja, amikor a technológia pozitív irányban befolyásolja az emberek életét, azonban az illegális szoftverek és a fejlődés kapcsolatát nem kommentálta.

Gorbacsov és a kalóz Windows

A béke Nobel-díjas volt politikus tegnap a Microsoft elnökéhez fordult egy perbe fogott orosz tanár ügyében. Alexander Ponozovnak azért kell bíróság elé állnia, mert illegális szoftvereket futtatott egy eldugott falusi iskolában. "Egy tanárt, akinek szerény fizetését össze sem lehet hasonlítani a vállalatodnál dolgozó átlagos alkalmazottak bérével, most a szibériai büntetőtáborokba toloncolás fenyeget. (...) Arra kérünk, tanúsíts könyörületet ebben az ügyben" - olvasható a www.gorby.ru oldalon.

Romániában egy évtizeddel ezelőtt született meg a kalózkodást érintő szabályozás, azonban az illegális programok felhasználásának aránya a mai napig igen magas, a New York Times által hivatkozott forrás szerint 70 százalék körüli. Az is igaz azonban, hogy a külföldi befektetők a román IT-szektort valóságos aranybányának tartják a magasan képzett szakemberek és az alacsony bérek miatt - arról nem is beszélve, hogy Romániát valóságos hacker-nagyhatalomként ismerik világszerte. Bill Gates a szóban forgó sajtótájékoztatón elmondta: a Microsoft központjában jelenleg 300 román származású alkalmazott dolgozik, akikről igen jó véleménnyel van.

Az esemény itthoni visszhangja egyébként Basescu megfogalmazásához hasonlóan rendhagyó. A technológiai központ átadása sokak szerint - úgy tűnik - csekély hírértékkel bír. Mások a vészharangot kongatják, mondván: az orosz tehetségeket felfedező HP és az Oracle után "újabb kisvállalkozás" döntött úgy, hogy tőlünk keletre ígéretesebb feltételeket talál. Annyi biztos, hogy a 11 éve Magyarországon járt Gates első romániai látogatása alkalmával csak légterünket tisztelte meg.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ