Microsoft-küldetés 2010-re: tisztább felhőket
Bob Muglia, a szerverüzletág vezetője keddi nyilatkozatában kifejezte abbéli reményét, hogy a vállalkozások hamarosan újra költenek majd kliens- és szerverszoftverekre. A Goldman Sachs Technology and Internet Conference alkalmával webcast formájában elmondta véleményét a VMware és a Microsoft között a virtualizációs és cloud piacon dúló zajló harcról is, jó néhány ütős megjegyzést téve a VMware-re.
Indul a helyreállás időszaka, de a cloud egyelőre nem lesz financiális húzóerő
"A belső befektetések nézőpontjából, az ügyfelek és szerződések oldaláról is a cloud lesz fókuszban" - mondta Muglia. "Ugyanakkor nem ez az, ami a következő néhány évben pénzügyi növekedést generál a szerverüzletágon belül. Alapvetően az üzemeltetési bevételünk nulla százalékát kalkuláltuk erről a területről."
A Microsoft épp ebben a hónapban kezdte meg ügyfeleinek kiszámlázni az Azure felhőplatform környezet használatát.
Muglia szerint a bevétel nagyrészt továbbra is a Windows Server és az SQL Server termékekből származik majd, de jól teljesít a portfólió többi eleme is, így a menedzsment- és biztonsági szolgáltatások, valamint a fejlesztőeszközök területe is növekszik.
Látható, hogy a virtualizácó jó hatással van a bevételekre. A virtualizációs stratégiák és a Windows szerver új árstratégiája miatt az eddigieknél több vásárló választja a Windows Server Premium kiadását, ami ugyanannyi eladott kiszolgáló mellett magasabb bevételt biztosít. Muglia szerint "visszatekintve az elmúlt 10 évre, a kiszolgálószoftver nagyvállalati verziója eddig 10 százalékát tette ki az eladásoknak. Ez a szám most 20 százalékra ugrott fel."
A karácsonyi szezon jót tett a Windows 7 eladásoknak a fogyasztói üzletágban, de ezt a hullámot egyelőre nem követték az üzleti felhasználók. Folynak a tárgyalások az ügyfelekkel arról, hogy miként és mikor lenne érdemes átállni XP-ről Windows 7-re. Muglia szerint a vállalatok valamikor a következő három év során fognak váltani. Ezekre az elkövetkező vállalati beruházásokra vár a Microsoft, amelyek végigsöpörnek majd a szerverüzletágon is. A részleg bevételei vérszegények voltak az utolsó évben, de már javulóban vannak.
Egyébként Muglia egy szót sem ejtett a Vistáról, amely igen gyengén startolt és teljesített a vállalati piacon, így hamar a Windows 7 lépett a helyébe. Inkább a válságot és a hardvereladásokat okolta az elmaradásokért.
"Gondoljunk csak bele, hogy az előző évben az azonos negyedéveket összehasonlítva 20 százalékot estek a kiszolgálóhardver-eladások. Durván összevetve a 2009-es bevételek a 2006-osakkal egyeztek meg. Alapvetően két évet léptünk tehát vissza 2009-ben, ugyanakkor a válság utáni helyreállás jegyében most már némi növekedésre számíthatunk."
Microsoft-küldetés 2010-re: tisztább felhőket
A Microsoft folytatja virtualizációs stratégiáját a VMware sarkában loholva a nagyvállalati termékek piacán, különösen mióta megjelent a Windows Server 2008 R2, olyan új lehetőségekkel mint a Hyper-V. Muglia megjegyezte, hogy a kis- és középvállalkozások virtualizációs piacán már előnyben van a Microsoft, sokkal kedvezőbb árainak köszönhetően.
Az üzletágvezető elárulta, hogy sok cég meglévő VMware installációi mellett Hyper-V-t is bevet, de nem tudatta, hogy az ügyfelek mekkora hányada döntött hibrid megoldás mellett. Akárhogy is, Muglia szerint hamarosan vitás pont lesz a virtualizáció, amint az ügyfelek egyre inkább felhőben gondolkoznak majd. Ma már egyértelmű, hogy a következő 10 évben a cloud technológia alapvetően változtatja meg az alkalmazások fejlesztésének, futtatásának és használatának módját.
"Jelenleg néhány nagy cég van csak - Microsoft, Yahoo, Google, Facebook és páran még - akik képesek cloud alkalmazások fejlesztésére, mert megvannak hozzá az erőforrásaik és szakembereik. A Microsoft dolga most az, hogy mindenki számára könnyen érthetővé és elérhetővé tegye ezt az új technológiát. Más cégek, mint például a VMware nincsenek arra berendezkedve, hogy lehetővé tegyék az embereknek ilyen alkalmazások készítését."
Csak hogy még egyet üssön a VMware "testén", Muglia előrebocsátotta, hogy a Microsoft és a Citrix olyan virtual desktop rendszerek bejelentésére készül, melyek "nagy mértékben különböznek majd attól, amit a VMware csinál".



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



1 hozzászólás
Mi a túró ez a "Felhő"Technológia?Megpróbálok infót szerezni.De honnan?