Microsoft segítség a felhőhöz
Tegnap jelentette be a szoftver release candidate változatának közzétételét a Microsoft, ez azonban közel sem jelenti azt, hogy az SC 2012 ne teljesítene már egy ideje, szerte a világban. Satya Nadella, a vállalat Server and Tools Business üzletágának elnöke egy videokonferencia keretei között számolt be arról, hogy a System Center 2012 már több mint 100 ezer virtuális gép felügyeletét végzi, többek között a Lufthansánál és az Unilevernél.
De mire is használható a program? Általa a vállalatok könnyen kezelhetik a belső, magánfelhőiket, illetve a nyilvános felhőkben futtatott alkalmazásaikat és szolgáltatásaikat. Ez a hibrid megközelítés – amikor egy cég egy alkalmazást nyilvános felhőben, de például a kapcsolódó adatbázist magánfelhőben futtat - a trendek tanúsága szerint egyre népszerűbbé válik.

A System Center 2012 mindazonáltal elsősorban nem új funkcionalitást hoz, hanem egy korábbi koncepció újragondolásaként született meg. Nyolc korábbi Microsoft terméket egyesít magában, és a licencelés általános problémájára is választ ad. A felhasználók ugyanis gyakran panaszkodtak a túlságosan összetett licencelésre; ezt az állapotot szünteti meg az SC 2012 mindent-egybe elképzelésével és azzal, hogy mindössze két változatot kínál belőle a Microsoft. Maga a licencelés egyébként eltér a versenytársaknál megszokottól: szerveralapon kell fizetniük az ügyfeleknek, nem pedig virtuálisgép-alapon. Ez nyilvánvalóan költségtakarékosabb megoldás a partnerek számára, hiszen egy szerveren több virtuális gép is futtatható.
Rendszergazda-takarékos
A Microsoft közlése szerint az olyan eszközökkel, mint amilyen a most bemutatott program, a vállalatok hatékonyabban kezelhetik felhőalapú környezeteiket. A cégek tipikusan 30-40 szerverenként alkalmaznak egy rendszergazdát, ismertette tapasztalatait a redmondi óriás, ám ez közel sem a hatékonyság csúcsa. A Microsoft saját tanulmánya szerint ennél jóval több feladat osztható ki egyetlen IT-adminisztrátornak, anélkül, hogy ez végzetesen túlterhelné. A Binget, Azure-t, Hotmailt és az ezekhez kapcsolódó óriási adatközpontokat működtető vállalat belső felmérése szerint minden, System Center 2012-t használó IT-alkalmazottja átlagosan 5000 szervert felügyel.
"Informatikus szakembereink korábban három műszakban dolgoztak, de idejük nagyobb részét tűzoltással, problémák kezelésével töltötték, kevés erőforrás jutott a konstruktív munkára. A szervervirtualizációnak köszönhetően ez már a múlté. A felügyelettel kapcsolatos feladatokat 2-3 üzemeltető rendszermérnök ellátja, miközben a szerverek száma a fizikai és a virtuális kiszolgálókkal együtt 30-ról mintegy 90-re nőtt. Három fővel háromszor annyi szervert felügyelünk, mint azelőtt, harmadannyi idő alatt, ráadásul egy műszakban. Ez annak köszönhető, hogy a Microsoft Hyper-V és a System Center segítségével majdnem minden üzemeltetői feladatot automatizáltunk” - hangsúlyozta Pető Gábor, az MTVA IT-üzemeltetési vezetője.
Nem csak Microsoftból áll a világ
Az SC 2012 nem csak Microsoft eszközök felügyeletére alkalmazható, hanem akár mobiltelefonos környezetekben is helyt állhat (emellett például teljeskörűen felügyelhetőek vele Linux és WMWare alapú rendszerek is). A program kialakításakor ugyanis nem eszközközpontúra tervezték annak működését, hanem a felhasználót helyezték a középpontba. Mit is jelent ez? Például azt, hogy egy menedzser tetszőleges szabályokat állíthat fel az alatta dolgozók számára, függetlenül attól, hogy azok milyen eszközt használnak. Nem számít, hogy androidos okostelefonon, iPhone-on vagy tableten keresztül végzik munkájukat, a felállított szabályrendszert egyaránt be tudják tartani.
Egységes környezetet biztosít a teljes IT rendszer felügyeletére, beleértve a hálózati eszközöket, a Linuxokat, akár Android és iPhone mobil eszközöket, Hyper-V, VMware és Xen virtualizációs megoldásokat, a szerverek hardvereit, a tárolóegységeket, és akár .NET, Java és különféle SQL alapú alkalmazásokat is. Azáltal, hogy a System Center mindent átlát és átfog, mélységi monitorozásra is képes, és ezáltal hamarabb fedezhetők fel és háríthatók el a hibák” – mondta Budai Péter, a Microsoft Magyarország termékmenedzsere.
A System Center 2012 RC változata már elérhető, vagyis a következő verzió egyben a végleges kiadás lesz.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.