Mire megy az Apple Jobs nélkül?
Steve Jobs, az Apple népszerű vezérigazgatója hétfőn, egy, a cég dolgozóinak címzett e-mailben jelentette be, hogy közelebbről meg nem nevezett okokból betegállományba vonul. Jobs nem először kénytelen egészségügyi pihenőt tartani: 2004-ben rákos daganatot távolítottak el a hasnyálmirigyéből, 2009-ben pedig májátültetésen esett át. Jobs továbbra is vezérigazgató marad, és a stratégiai jelentőségű döntések meghozatalában is részt kíván venni, a vállalat irányítását azonban Tim Cook-ra, az Apple operációs tevékenységért felelős igazgatójára bízta. A szakemberek szerint a vezérigazgató kényszerpihenője a vállalat részvényárfolyamára, financiális teljesítményére, fejlesztési és üzletpolitikájára is hatással lehet.
Egy nagyvállalat vezérigazgatójának egészségügyi állapota mindig is fontos, a cég működésére és tőzsdei értékére is befolyással bíró szempontnak számított az Egyesült Államokban. Az Apple esetében ez még inkább igaz: Jobs-t gyakorlatilag pótolhatatlan, egyedi látásmóddal és karizmával rendelkező menedzserként tartja számon a szakma és a közvélemény. Ő tette azzá az Apple-t, ami: rendkívül sikeres, az informatikai trendeket hosszú távon is meghatározó, innovatív vállalattá.
„Steve sokkal nagyobb szerepet játszik a vállalata életében, mint azt bárki gondolná" - hangsúlyozza Roger Kay, az Endpoint Technologies Associates elemzőcég elnöke. Véleményével Jeff Kagan független piaci elemző is egyetért. „Kétséges, hogy az Apple Steve irányítása nélkül is képes lesz folytatni az utóbbi években tapasztalt diadalmenetét. Az egészségi állapotával kapcsolatos kérdések nagyon nagy befolyással lehetnek a cég jövőjére" - jelentette ki a szakértő.
Az Apple-t a múltban számos kritika érte Jobs egészségügyi problémáinak eltussolása miatt - legutóbb éppen azért, mert a vállalat felgyógyulásáig nem hozta nyilvánosságra, hogy a vezérigazgató 2009-ben májátültetésre szorult.
Kay szerint a cégvezető bejelentése rövid távon negatív hatással lehet a részvények árfolyamára: különösen akkor, ha - ahogy ez megszokott - ezúttal sem hajlandók az esetleges betegségével kapcsolatos, lényegi információk közzétételére; ám a vállalat biztonságos működésre legalább a következő két évre biztosított.
Kay véleményét Jack Gold, a J. Gold Associates elemzőcég elnöke is osztja. Véleménye szerint a cég bemutatás előtt álló termékei - így az új iPhone és iPad vonalak - iránti érdeklődés minden valósínűség szerint kiegyensúlyozottá teszi az Apple üzletmenetét. „Jobs évekre megalapozta az Apple sikerét" - jelentette ki Gold.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.