Multitouch kijelzőt tervez az XO-1.75 laptopba az OLPC

2010. július 9., 10:29
Az OLPC a Linux alapú szoftver módosítását is tervezi, hogy az támogassa a több ponton érinthető képernyők használatát.

Csütörtökön jelentette be a One Laptop Per Child nonprofit szervezet, hogy a fejlesztés alatt álló XO-1.75-ös laptopba multitouch képernyő kerül majd, amelynek kihasználásához a Linux szoftvert is módosítani fogják a fejlesztők.

A táblagép később jön

A tervek szerint a következő évben kezdik meg az érintésérzékeny 8,9 hüvelykes kijelzővel felszerelt CO-1.75 laptopok szállítását. Míg a jelenlegi XO-1.5 modell Via x86 processzort használ, addig az utódban egy Arm „szív" dobog majd. Már előkészületben van a következő generációs XO-3 táblagép, amely természetesen szintén érintőképernyős lesz és 2012-ben kerülhet majd a gyermekek kezébe.


Az XO-1.75 alacsonyabb fogyasztású utódja lehet a jelenleg futó XO-1-nek, amely nem rendelkezik érintőképernyővel - jelezte Chris Ball, az OLPC mérnöke. Emellett az XO-1.75 is kijön majd olcsóbb, „érintésérzéketlen" kiadásban. Az sem titkolt célja az OLPC szervezetnek, hogy az XO-1.75 fejlesztése kapcsán tapasztalatokat szerezzenek, hogy a rá következő, újgenerációs XO-3 táblagép fejlesztésekor kamatoztathassák azokat.

Általános iskolás diákok számára fejlesztik az XO laptopokat, így az érintésérzékeny kijelző segíthet visszafogni az egérhasználatot például képszerkesztéskor vagy dokumentumok görgetésekor. Az XO-1.75 tartalmaz majd valódi billentyűzetet is, ami az XO-3 táblagépből már hiányozni fog.

Linux és Sugar

Valamennyi XO laptop Linux operációs rendszert használ, természetesen az OLPC gépekre szabott változatban. Egy kifejezetten oktatásra alkalmas Linux kezelőfelületet, a Sugart alakítják át a tervezők annak érdekében, hogy az támogassa az érintőképernyős használatot. Ennek érdekében az OLPC együttműködik a szintén nonprofit Sugar Labs céggel, mely összefogja a kezelőfelület fejlesztését.

Egyébként továbbra is a Fedora disztribució képezi az XO-1.75 modell Linux kiadásának alapját, annak ellenére, hogy az architektúra x86-ról Arm-ra változik. Ugyan korábbi Fedora kiadásokat már sikerrel portolták Arm processzor platformra, de a jelenlegi kiadás, a Fedora 13 még átalakításra vár, csakúgy mint a jelenleg fejlesztői változatként épülő 14-es.

Ball szerint ugyan még rengeteg munka áll előttük, hiszen a kerneltől a meghajtóprogramokig , több ezer Fedora alkalmazáscsomagon át mindent portolniuk kell, de az OLPC kitart a Fedora mellett. Annál is inkább, mert májusban úgy döntött a cég, hogy száműzi jövőbeni eszközeiből a fizetős Microsoft Windows operációs rendszer minden változatát.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ