Nagy érdeklődés a 24 órás Programozóversenyen

2011. március 16., 15:21
Sikeresen lezajlott február 19-én az internetes előválogatója a XI. BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenynek.

A hat feladatot legsikeresebben a „Sparrows24" nevű német csapat teljesítette, míg a legeredményesebb
magyar csapat, a „Monkey_Island" a 13. helyen végzett. Az április 29. és május 1. között
megrendezendő döntőre a tavalyi döntő első három csapata mellett a legjobb huszonhét
csapatot hívják meg a szervezők.

A XI. Challenge24 versenyre háromfős csapatok jelentkezhettek a világ minden tájáról, a
regisztráció február 17-én zárult. Az online erőpróbának több száz csapat vágott neki a világ
országainak több mint negyedéből, és az Antarktiszon kívül az összes kontinens képviseltette magát..

A csapatok február 19-én, szombaton reggel 10 órakor kezdhették el a feladatok megoldását,
amelyre pontosan öt órájuk volt. A verseny korábbi kiírásaihoz hasonlóan nem volt megkötés a
versenyzők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan. A
problémák sikeres megoldásához alapos algoritmuselméleti, hálózati és számítógépes grafikai
ismeretekre, valamint a mesterséges intelligencia területén szerzett jártasságra volt szükség, emellett
a forduló az idő szűke miatt alaposan próbára tette a csapatok gyors kódírási és együttműködési
képességét. A megoldásokat egy külön az előválogatóra készített rendszer pontozta, amely az idő
múlásával egyre kevesebb pontot adott a beadott megoldásokra. Ez alól kivételt képzett az az egy
feladat, melyeknél optimális megoldás nem létezik, így lehetőségünk volt a csapatok egymáshoz
viszonyított pontozására.

A feladatokat a tavalyi évben a versenyzők körében nagy sikert aratott feladatok írói, a korábbi évek
döntőin többször is nagyszerűen szereplő magyar diákok írták, így az idei előfordulón is már
izgalmas és elgondolkodtató feladatokkal találkozhattak a résztvevők. Az idei és korábbi évek
feladatai letölthetők a http://ch24.org/archive.html címről.

A Challenge24 következő és egyben utolsó állomásának, a 24 órás budapesti döntőnek április 29
-május 1. között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad otthont. Itt a
versenyzőknek több meglehetősen összetett problémával kell 24 óra alatt megbirkózniuk. A
felejthetetlen élményeken és a hasznos tapasztalatokon túl a csapatokat tovább motiválhatja a
vándorkupa és a támogatók által felajánlott értékes nyeremények.
A hivatalos eredmények megtekinthetők a verseny weblapján, ahol további információkat is olvashatnak a rendezvényről.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ