Nagy multikat perel a Nokia

2009. december 1., 15:21
A finn cég ár-összehangolással vádolja LCD-szállítóit, és kártérítést követel. A listán szereplő cégek kapcsán az Európai Bizottság is vizsgálódik egy hasonló ügyben.
A Nokia kedden bejelentette, azzal vádolja a Samsungot, az LG-t, a Philips-t, a Toshibát és más vállalatokat, hogy összehangolták áraikat a digitális kijelzők piacán. A finn mobilgyártó szerint az említett cégek az LDC-árak összehangolásával megakadályozták az egészséges árverseny kialakulását, ezáltal megkárosították a Nokiát. A cég kártérítést követel, de hogy pontosan mennyit, egyelőre nem tudni. Mindenesetre a kaliforniai kerületi bíróságra benyújtott dokumentumok szerint a 2006. január 1. és december 11. közötti időszak lesz a per tárgya. A Nokia havonta 35 millió telefont értékesít, ezért már egy kis eltérés is nagy különbséget jelenthet az előállítási költségekben. A cég az Egyesült Államok mellett az Egyesült Királyságban is jogi útra terelte az ügyet.

Az USA Igazságügyi Minisztériuma egy korábbi vizsgálatot követően már vétkesnek találta és bírság megfizetésére kötelezte az LG-t, a Sharpot és a Hitachit az LCD-kijelzők árának összehangolásáért, ezért a Nokia biztos a per kimenetelében. Az ügy egyre szélesebb méreteket ölt, hisz mint a Computerworld Online beszámolt róla, az Európai Bizottság épp a múlt héten CRT-monitorok kapcsán kartell kialakításával vádolta meg a mostani ügyben is szereplő gyártókat.

A Nokia jogászai nem lesznek tétlenek a következő hónapokban, hiszen a finnek októberben az Apple ellen is pert indítottak, mert szerintük az almás cég az iPhone kiadása óta folyamatosan sérti a Nokia 10 szabadalmát. A per értéke Neil Mawston elemző szerint 200-1000 millió dollár körül mozoghat.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. Ratchet írta:
    2009-12-03 06:34:00

    Végre a tettek mezejére lép a NOKIA ! Már nagyon ideje volt, hogy elkezd foglalkozni a dolgaival s nem a múlt örökségével és a megszerzett hírnevével ékeskedik. Az elúlt időszakban ébredhetett öntudatára mert mint láthatjuk ontja magából a jobbnál jobb telefonokat (is).


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ