2010. szeptember 3., péntek

Nagy Windows-foltozgatás várható a héten

2010. február 8., 08:14
A Microsoft az év eleji, lazára sikerült hibajavító keddje után februárban már nem lesz "kíméletes". A cég összesen tizenhárom biztonsági közleményben fog beszámolni a Windows és az Office sérülékenységeiről.

A Microsoft januárban - előre tervezett módon - mindössze egy frissítést adott ki, amellyel a Windows egyik sebezhetőségét orvosolta. Emellett a múlt hónapban még egy soron kívüli közleményt is elérhetővé tett az Internet Explorer súlyos biztonsági hibáinak megszüntetése érdekében. Így az év első hónapját két biztonsági közleménnyel sikerült átvészelnie. A február azonban már több javítást tartogat, hiszen a Microsoft a szokásos, előzetes tájékoztatójában azt jelezte, hogy kedden nem kevesebb, mint tizenhárom közlemény keretében teszi elérhetővé az e havi frissítéseit.

A Microsoft legutóbb tavaly októberben adott ki tizenhárom biztonsági tájékoztatót, melyekkel összesen 34 sérülékenységről rántotta le a leplet. Ezúttal összességében 26 biztonsági rés befoltozására fog sor kerülni. A februári közlemények közül tizenegy a Windows operációs rendszerekkel összefüggő problémákra derít majd fényt, míg a fennmaradó két tájékoztató az Office felhasználói számára tartogat majd lényeges információkat. A tizenhárom közlemény közül öt kritikus, hét fontos, míg a fennmaradó egy mérsékelt veszélyességi besorolást kapott. A kedden megszüntetésre kerülő, legveszélyesebb hibák lehetőséget biztosíthatnak az érintett rendszerek feletti irányítás jogosulatlan, távoli átvételére is.

Andrew Storms, az nCircle Network Security igazgatója elmondta, hogy a mostani, Microsoft-féle foltozgatás némiképp ellentmond a napjainkban megfigyelhető trendeknek. Az ugyanis, hogy az operációs rendszerekhez tizenegy, míg az alkalmazásokhoz mindössze két közleményt kell kiadnia a cégnek, meglepő, hiszen egy ideje már inkább a különféle irodai, multimédiás és webes szoftverek kerültek előtérbe a sérülékenységek kapcsán. A szakember hiányolta az Internet Explorer frissítését is. A Microsoft azonban jelezte, hogy a jelenleg nyitott, három darab biztonsági tájékoztatójából ezúttal csak egyet fog lezárni, ugyanis megszünteti azt a sebezhetőséget, amelyre annak ellenére, hogy csak nemrég derült fény, már 17 éve lapul a Windows operációs rendszerek VDM (Virtual DOS Machine) összetevőjében. A másik két nyitott biztonsági probléma az Internet Explorerrel kapcsolatos, de ezekhez ebben a hónapban még nem válik elérhetővé hibajavítás.

A Microsoft frissítéseinek telepítésére az összes jelenleg támogatott Windows-verzió, valamint az Office XP, az Office 2003 és az Office 2004 for Mac alkalmazások esetében is szükség lesz. A legkevesebb folt a Windows Server 2008 R2-re fog kerülni. A biztonsági közlemények megjelenése után a Biztonságportálon részletesen is be fognunk számolni a hibajavításokról.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó