Nagygenerálozás előtt az internet

2008. június 27., 11:12
Zöld utat kapott az internetes doménnevek használatának megújítási terve. Az ICANN számos változtatást tervez.

Az ICANN Párizsban elfogadta az internetes doménnév-szabályok módosításának tervezetét. Többek között enyhítenek az úgynevezett "top-level domainekre" - például .com, .hu, .net, .org - vonatkozó szigorú szabályozáson. A döntés szerint a cégek terméknevekből, míg a természetes személyek a saját nevükből kreálhatnak webcímeket. A jelenlegi maroknyi TLD lehetőség így gyakorlatilag végtelen számúra bővül. (Példa: www.hansolo.starwars, www.mintamokus.fennafan, stb.)

ICANN

Internet Corporation for Assigned Names and Numbers - Bejegyzett Nevek és Számok Internetes Szervezete. Feladata a különböző internetes technikai szabványokat fejlesztő és terjesztő intézmények munkájának koordinálása, illetve az új top level domainek bevezetése.

Elfogadták azt a javaslatot is, hogy bevezessenek ázsiai, arab és egyéb írásmódú doméneket. Mint arról korábban beszámoltunk, Oroszország szorgalmazza a cirill domének bevezetését. Emily Taylor, a .uk domének nyilvántartásáért felelős Nominet egyik igazgatója szerint "ez hatalmas előrelépés az internet fejlődésében. Elhárít egy akadályt azok elől az emberek elől, akik idáig hátrányos helyzetben voltak az online szolgáltatások igénybe vételében. Ebben a pillanatban másfél milliárd ember használja az internetet, miközben négy és fél milliárd számára a latin betűk értelmezhetetlenek."

A régi rendszerben számos cég a maga hasznára fordította a szabályokat. Például egy polinéziai szigeten, Tuvalun élő nemzet cégei tévécsatornáknak és más, a televíziózásban érdekelt cégeknek adták el a .tv végződésű TLD-ket, persze jó pénzért. Az új tervek szerint a top-level doménnevek bármilyen betűkombinációból állhatnak, bármilyen kódolással. Például magánszemélyek regisztrálhatják a nevüket, ha ehhez kapcsolódóan "üzleti tervet és technikai kapacitást tudnak felmutatni", a cégek pedig szellemi tulajdonukat képező doménneveket is bejegyezhetnek. Az új szabályozással új címek ezrei, ha nem milliói születhetnek.

"A legvalószínűbb új TLD-k, amelyeket először visznek át az ICANN szabályozás folyamatán, és amelyek már fejlesztés alatt állnak egy ideje, a földrajzi elhelyezkedésre utaló végződések lesznek. Például a .cym Walesnek, a .sco Skóciának, a .ldn Londonnak, a .nyc New Yorknak, és így tovább" - magyarázza Marcus Eggensperger, a Lycos Webhosting munkatársa.

Ugyanakkor egy TLD felállítása - legalábbis a kezdetekkor - biztosan nem lesz olcsó mulatság. Amerikai dollárban kifejezve hatjegyű összegekről beszélünk, lévén az ICANN bő 15 és 20 millió dollár közötti összeget költ majd a változtatásokra, és természetesen ezt a pénzt szeretnék minél előbb viszontlátni. Pontosan a várható költségek miatt éri a legtöbb kritika az új rendszert. Azok a cégek, amelyek számos terméknévvel bírnak - gyógyszergyárak, kozmetikai és tisztítószer-gyárak, papírcikk-gyárak, stb. - bizony mélyen a zsebükbe kell nyúljanak, ha összes termékük nevét meg akarják védeni. Az olyan általános domének birtoklásáért, mint például a .sport vagy a .auto, bizonyosan licitháború indul majd.

Az új rendszer bevezetése 2009-ben indul, és az első, új típusú TLD-ket használó weboldalakat valószínűleg az év végén kereshetjük majd fel.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

2 hozzászólás

  1. Csaba írta:
    2008-06-27 14:18:12

    Elég nagy szégyen, hogy ezt megengedik, ahelyett hogy pl. az évek óta vita tárgyát képező szex- és pornóoldalakat egy külön aldomain alá tegyék (pl. .xxx vagy .sex, vagy bármi). Lehetetlené (vagy legalábbis sokkal nehezebbé) teszik a felnőtt tartalmak szűrését ezzel a húzással, dehát megint csak a pénz beszél. Az senkit sem érdekel, hogy a 8 éves gyerek pornóoldalakat néz a neten, mert nehezen megoldható a tartalomszűrés sok helyen. És már megint a franciák... eddig sok jót nem kaptunk onnan...

  2. Endre írta:
    2008-06-30 10:49:05

    Én szeretem a klasszikus domain neveket. De kicsit belegondolva, nem biztos, a szüleim is annyira szeretik és természetesnek vélik. Szerintem mind a számítógépnek, és az Internetnek sokkal, sokkal emberközelibbnek kellene lennie. Ne kelljen valakinek szenvedni, hogy megtanulja használni a PC-t, az Internetet. A URL szűrés amúgyis elavult és megbízhatatlan. Én inkább attól félek, ezután ha keresek egy céget a weben, nem fog müködni a "cégnév.com", max a Google-re kell bízzam, hogy megtalálja. De talán annak, akinek a .com nem sokat mond, annak könnyebb lesz, ha természetesebbek lesznek a domainnevek.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ