Nagyot emelkedett az IBM

2010. április 20., 12:45
A gyártó első negyedéves gyorsjelentésében 1,97 dolláros részvényenkénti nyereségről és 22,9 milliárd dolláros összbevételről számolt be. A vállalat nyeresége tizenhat százalékkal emelkedett.
Erős negyedévet zárt az IBM. A cég bevételei éves összehasonlításban öt százalékkal 22,9 milliárd dollárra emelkedtek; részvények után számított profitjuk 16 százalékkal 1,97 dollárra nőtt. A vállalat nettó bevételei 2,6 milliárd dollárt tettek ki - ez az előző üzleti év hasonló időszakához képest 13 százalékos emelkedést jelent.

A magas növekedési mutatók nyomán, az IBM felfelé módosította a 2010-es fiskális évre vonatkozó előrejelzését: szakemberei éves szinten körülbelül 11,20 dolláros részvényenkénti eredménnyel számolnak.

Meredeken emelkedett a licenc-eladások száma

Az IT-cégek üzleti teljesítményének megítélése szempontjából kulcsindikátornak számító szoftverlicenc-eladásokból származó bevételeit az első negyedben, éves összehasonlításban 11 százalékos emelkedést produkálva, 5 milliárd dollárra növelte az IBM. A cég WebSphere termékeinek eladása 13, a Tivoli menedzsment szoftver értékesítése 23 százalékkal emelkedett - olvasható a gyorsjelentésben. A Lotus üzleti kommunikációt és együttműködést segítő szoftvercsomag eladásai egy, míg a Rationaléi hétszázalékos bevételnövekedést mutattak.

A globális recesszió enyhülése az informatikai nagyberuházásokra is pozitív hatással van: az IBM az elmúlt negyedévben tizenhárom 100 millió dollárnál nagyobb összegről szóló szolgáltatói szerződést kötött, miközben a cég szolgáltatásokból származó bevételei négy százalékkal 13,7 milliárd dollárra nőttek.

A cég hardvereladásai már ellentmondásosabban alakultak. A rendszer és technológiafejlesztési divízió bevételei öt százalékos növekedés mellett 3,4 milliárd dollárt tettek k: köszönhetően elsősorban a System x-eladások 36 százalékos emelkedésének - miközben a System z és Power system rendszerek forgalmazásából származó bevételek 17 százalékkal csökkentek.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ