Ne utánozzátok a Windowst!

2008. augusztus 8., 11:50
Az IBM szerint a Linuxnak jó grafikusokra van szüksége, ha desktop operációs rendszerként is népszerű akar lenni.
Egy nappal azután, hogy az IBM bejelentette csatlakozását a Canonical, a Novell és a Red Hat Microsoft-mentes üzleti PC kezdeményezéséhez, már elkezdték megfogalmazni az elvárásokat. Bob Sutor (képünkön), az IBM nyílt forráskód és szabványok csoportért felelős alelnöke a LinuxWorld konferencián elmondta: ahhoz, hogy a Linux népszerűvé váljon az otthoni és üzleti felhasználók körében mint asztali operációs rendszer, "igazán jó grafikus tervezőkre" lenne szükség.

Sutor szerint a fejlesztők jelenleg a hét évvel ezelőtti Windowst igyekeznek lemásolni, ami téves megközelítés. "Nem ettől lesz jobban használható a rendszer" - fogalmazott az alelnök, ám azt nem fejtette ki, hogy mitől.

Érdekes módon két héttel korábban Mark Shuttleworth, az Ubuntu Linux fejlesztését finanszirozó Canonical alapítója is a felület fontosságát hangsúlyozta. Shuttleworth az O'Reilly Open Source Convention konferencián arra buzdította a linux-fejlesztőket, hogy olyan forradalmat hozzanak a felhasználói élményben, mint amilyet annak idején az Apple. A következő két évben ez lesz a legnagyobb kihívás a Linux számára, nem csak az asztali gépek, hanem a mobil eszközökre tervezett operációs rendszerek terén is - tette hozzá.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

3 hozzászólás

  1. Old Blues írta:
    2008-08-11 13:04:55

    Egyetértünk. Jó rendszer, gyenge grafika. A szép felület, a jól formázott ikonok, a bőséges színválaszték és (bár nem ide tartozik, de a Linuxra írt szoftverek választékának növekedése...)biztosan sokak számára vonzóbbá tennék ezt az egyébként remek OS-t.

  2. fityazz írta:
    2008-08-12 17:20:20

    Hát totál nem értünnk egyet....... Valaki látott már testreszabott (png-k az asztalon) akárhogyan skinezhető linuxot??? mert én is ilyet használok és szerintem ha valakinek akkor a microsoftnak kellne végre a siralmas grafukus eszköztárát kissé megújítania...

  3. Csaba írta:
    2009-04-23 14:06:14

    Szerintem is egyetértünk... :) Én is használok Ubuntut, tetszik, használtaó, sokat fejlődött az utóbbi években, de a megjelenés terén még van mit behozni bőven. Engem ami iszonyatosan zavar az pl. az, hogy az ablakokra szinte csak rá vannak "dobálva" az objektumok, a Nautilus-ban a bal oldali listán az ikonok nekiérnek az ablak szélének, stb... Ez mind apróság, csak épp nem kelt profi kinézetet (néha már-már gagyi a felület). A grafikai munkát grafikusokra kell(ene) bízni, és a programozóknak a látványtervek után menni, nem pedig a programozás után kellene "ráerőszakolni" a grafikát az Ubuntura (csak mert most úgy tűnik). Hiába a testreszabott png, hiába a bárhogy skinezhető felület, egy mezei számítógépfelhasználó nem fog parancssorban turkálni mindenért és a google-ben órák hosszat keresgélni, hogy egy egyszerű apróságot megváltoztasson, ami más rendszerek alatt megvan néhány kattintással. Ezen kívül nehogymár minden egyes ikont nekem kelljen egyenként kézzel beállítani (vannak benne kb. 10-15 évvel ezelőtt "divatos" ikonok is, jó "recés" szélekkel...). Mindezek (és még amiket nem soroltam fel) ellenére használom az Ubuntut, összességében tetszik is, szívesen használom, de ameddig ezen a fronton nem lesz változás, addig nem hiszem, hogy nagy durranásra kell számítani új felhasználók tekintetében.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ