Nem kíván kötbért fizetni a T-Mobile a nagy leállás után

2009. december 4., 18:31
Nem fizet kötbért a T-Mobile Magyarország a pénteki kritikus hálózati hiba miatt, közölte a vállalat. Egyúttal azt is jelezték, délután fél 4-re helyreállt az éjszaka óta szünetelő távközlési szolgáltatás. A hírközlési hatóság szerint 4 órát meghaladó kiesés esetén fizetni kellene, kérdés, hogy túl voltunk-e ezen.

A cég tíz, hálózaton belül lebeszélhető perccel kompenzálja a T-Mobile a szolgáltását igénybe vevő ügyfeleit az éjszaka óta tartó hálózatkiesés miatt.

"Megállapítható, hogy bár a szolgáltatás kiesése miatt kötbérfizetési kötelezettség nem áll fenn, de az ügyfeleket érintő, szokatlan és váratlan kényelmetlenségre tekintettel később részletezett módon előfizetőnként 10, hálózaton belül lebeszélhető percet biztosít díjmentesen" - olvasható a legutóbbi közleményben.

A bejelentés azért váratlan, mert a vállalat elvben a cég 4 órát meghaladó üzemszünet után kötbért kénytelen fizetni, legalábbis az NHH szóvivője szerint. A közlemény megérkezése után telefonon megkerestük Márton Györgyöt, a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivőjét, aki ezt az információt ismét megerősítette. Hozzátette, egyelőre kérdéses, hogy a teljes üzemszünet ezt az időtartamot meghaladta-e.

Arra a kérdésünkre, hogy a problémák tudomásunk szerint hajnali 1 és 2 között jöttek elő, és a T-Mobile saját közlése szerint is csak délután fél 4-re állt helyre a rendszere, vagyis bőven túl voltunk már a 4 órán, Márton György azt mondta, erre korai lenne válaszolni, mert a hatóság még nem kapott részletes információkat, hogy pontosan mettől meddig tartott a teljes leállás, ez pedig nem olyan egyértelmű, mint azt elsőre gondolnánk. Márton György hozzátette, a hatóság "valószínűleg meg fogja nézni az ügyet", hiszen többmillió ügyfelet érintett a probléma.

Ha a szolgáltató vitatni fogja a kötbérfizetési kötelezettségét, és amennyiben az ügyfelek úgy gondolják, elsősorban bírósághoz fordulhatnak - fűzte hozzá.

A leállás krónikája a szolgáltató szerint

 Egy előre tervezett éjszakai munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma miatt a mai napon a Magyar Telekom mobilhálózatában elsősorban a hálózaton belüli hívások jelentős része sikertelen volt. Az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, mintha ki lenne kapcsolva, így sok esetben a hangposta jelentkezett be. A hibából adódó, az átlagosnál nagyobb hálózati igénybevétel átmenetileg zavart okozhatott az SMS-ek továbbításában is. A hiba észlelését követően a T-Mobile által nem megnevezett rendszerszállítóval közösen még éjjel azonnal megkezdődött a hibaelhárítás, amelynek eredményeként a szolgáltatás délután fél 4-re az ország egész területén helyreállt, fennakadások már csak egyedileg lehetségesek. Ilyen esetekben a hálózatra történő ismételt feljelentkezés érdekében a szolgáltató azt kéri, hogy az előfizető kapcsolja ki majd be készülékét.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

9 hozzászólás

  1. Györgyi írta:
    2009-12-04 19:39:29

    Arról beszélnek,hogy helyre állt a rend:most19:39 perc van és én még mindig nem tudom elérni a Nővéremet,mindketten 30-ok vagyunk feltöltőkártyások.Valaki írhatna valami tájékoztatást!!

  2. Györgyinek írta:
    2009-12-04 21:17:02

    Szia! Lehet a nővéred elrabolták az ufók, erre még nem gondoltál? Amúgy nekem is fura volt hj mindenki ki van kapcsolva, de 13 óra 15-kor tudtam már t-mobilost hívni

  3. bucifej írta:
    2009-12-04 22:20:07

    Kapcsold ki a telefonod, és lépj be újra.

  4. gumi88 írta:
    2009-12-05 09:07:31

    Miert nem mentek normális zolgáltatohoz?

  5. ajani írta:
    2009-12-05 18:32:23

    Jó neked hogy te olyannál vagy, melyik is az?

  6. Trémobil írta:
    2009-12-05 18:59:23

    Sajnos hogy ilyen mo-on még megtörténhet ... :(

  7. Trémobil írta:
    2009-12-05 19:03:54

    Ja és el is felejtettem , hogy a 10 perc hálózaton belüli "kompenzáció" a szolgáltató részéról talán viccnek is kevés..

  8. CainKellye írta:
    2009-12-06 14:12:44

    Én 20-as, pannonos számot próbáltam hívni, de ott meg németül, majd angolul mondta be, hogy akit hívni próbáltam most "nicht erreichbar". Akkor ez is ettől volt? (Mást nem próbáltam hívni.)

  9. Pancser írta:
    2009-12-07 18:37:24

    Pancserok! Ez volt a teszt a hatalomátvétel idejére megszüntetett teljes kommunikációs szünetre...:-)


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ