Nem maradt elnök nélkül az NHH - kinevezték az új vezetőt

2010. január 29., 15:36
Egyes sajtóorgánumok tudni vélték, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság az országgyűlési választásokig már biztosan elnök nélkül marad, miután Pataki Dániel távozását január 31-ével elfogadta a miniszterelnök, a mai napon mégis megérkezett a bejelentés: hétfőtől új vezető irányítja az NHH-t.

Bajnai Gordon miniszterelnök a távozó Pataki Dániel utódjának a 2004 óta az NHH tagjaként, 2006 ősze óta pedig az NHH Tanácsának alelnökeként dolgozó dr. Rozgonyi Krisztinát (képünkön) kérte fel a feladatra, akit azonban nem 5 évre, hanem csak a január 31-ével távozó elnök megbízatási idejének végéig terjedő időre nevezett ki, így elnöki megbízatása 2013. december 31-ig szól.

Pataki Dániel december 22-én jelentette be távozását.  Döntését az európai hírközlés-szabályozás megújításának lezárásával, illetve az ezekkel kapcsolatos személyes megbízatásainak sikeres befejezésével indokolta, mindez azonban nem kis meglepetést keltett, mivel mandátumából még 4 év lett volna hátra.

dr. Rozgonyi KirsztinaDr. Rozgonyi Krisztina (képünkön) a kinevezését követően közölte: „célom, hogy az NHH irányításom alatt megőrizze szakmai függetlenségét, hírnevét és továbbra is az egyik példamutató intézménye maradjon a magyarországi szabályozói szektornak. Folytatjuk a digitális átállás irányítását, az újgenerációs hálózatok valamint szolgáltatások piacra lépését és elterjedését célzó szabályozási gyakorlat kialakítását, de mindezek mellett egyre nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az általunk szabályozott területeken a tudatos fogyasztás feltételeinek kialakítására".

Az új elnök a József Attila Tudományegyetemen folytatott tanulmányai után az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, majd az ELTE Bölcsészettudományi Kar média szakán szerzett diplomát. Felsőfokon beszél angolul és németül. Az új elnök az NHH honlapján lévő életrajza szerint a szerzői jog, a médiajog és az internettel kapcsolatos jogviszonyok elismert szakembere. 1997 és 2003 között jogi tanácsadóként, illetve szakértőként vett részt a Matáv Rt. (a mostani Magyar Telekom), az ORTT, a Budapesti Műszaki Egyetem Informatikai Központ, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete, az Antenna Multimédia Rt. és az Informatikai és Hírközlési Minisztérium különböző projektjeiben, valamint az Országgyűlés Kulturális és Oktatási Bizottságának tanácsadója volt. 2006-ban munkája elismeréseként Magyar Informatikáért szakmai érmet kapott.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ