Nem bűncselekmény az iPhone feltörése
„Amennyiben valaki annak érdekében tör fel egy okostelefont, hogy a rajta futó operációs rendszer együttműködhessen függetlenül fejlesztett, a telefon, illetve a telefon operációs rendszerének gyártója által nem jóváhagyott alkalmazásokkal, akkor a tisztán az együttműködés biztosítása céljából végrehajtott módosítások tisztességesnek minősülnek" - olvasható a rendelkezésben.

Ezentúl nem csak az App Store lehet az egyetlen legális szoftverforrás
Egyúttal elutasították az Apple 2009-es beadványát, amelyben kérte az iPhone feltörésének törvénytelenné nyilvánítását, arra hivatkozva, hogy ehhez az iOS és a bootloader (indítómodul) kalózváltozatára van szükség. A szerzői iroda úgy ítélte, hogy a hardver és operációs rendszer gyártónak semmilyen kára nem származik az Apple-nek abból, hogy a törést követően független, nem jóváhagyott alkalmazások futtathatóak a készüléken.
Háború a (mobil)szoftver és a DVD szabadságáért
Még 2008-ban kérte az Electronic Frontier Foundation (EFF), hogy a mobiltelefon-feltörését illetően adjon ki a jogvédő hivatal mentességi nyilatkozatot, amire az Apple hivatalos megjegyzésekben reagált. Az EFF és az őt támogató cégek - mint például a Firefox böngészőt fejlesztő Mozilla - kezdettől azt szerette volna elérni, hogy a szerzői jogi hivatal adja áldását arra, hogy a felhasználók minden büntetéstől való félelem nélkül telepíthessenek olyan alkalmazásokat, amelyek nem az Apple App Store-ból származnak. Most ez hivatalosan is törvényessé vált, az EFF pedig nagy örömmel üdvözölte a hatóság döntését.
Az EFF közbenjárása nyomán nem csak a telefonfelszabadítók (jailbreak) lélegezhetnek fel, hanem azok is, akik hálózat-függetlenítik mobiljukat, azaz töréssel lehetővé teszik, hogy bármely szolgáltató SIM kártyáját használni lehessen bennük. A hivatalos álláspont most már lehetővé teszi, hogy valaki a használt mobilkészülékét - nem az újonnan vásároltat - „kilokkolja" - vagyis eltávolítsa a SIM-lockot - és más szolgáltató hálózatán használja tovább. Annál is inkább támogatja a Copyright Office a használt mobilok hálózatfüggetlenítését, mert az megkönnyíti újrafelhasználásukat életciklusuk kiterjesztésével, ezzel csökkentve a környezet terhelését.
Sőt, annak sem kell félnie, aki jogkövető módon megvásárolt DVD-inek másolásvédelmét feltörve rövid részleteket emel ki kedvenc filmjeiből, hogy ezekből zenei klippeket mixeljen és azokat megossza olyan videós oldalakon mint például a YouTube. A „DVD-rip" tehát ártatlan céllal - legalábbis Amerikában - már nem számít jogsértőnek.
A Mozillát - a norvég Opera Software-rel egyetemben - olyannyira irritálta az Apple zárt, a felhasználót kizárólagosan uraló rendszere, hogy emiatt nem is indultak el a Mozilla és Opera böngészők iPhone projektjei. Mára az Opera Mini ugyan megjelent mégis iPhone-ra is, de a Mozilla továbbra sem adja be a derekát, több mobil Firefox kiadáson is dolgozik jelenleg, de ezek között nincs ott az iPhone változat.
Bíróság a szoftverbiztonságért
A hatóság döntés által nem csak a felhasználók élvezhetnek nagyobb szabadságot, de zöld lámpát kaptak azok a kutatók is, akik eddig azért nem tudtak biztonsági rések után kutatni a PC-s és konzolos játékokban, mert a törvény tiltotta a kódot védő rendszer kijátszását, feltörését.
„A közösség számára haszonnal kecsegtető célú számítógépes biztonsági vizsgálódás, és a kutatás eredményének publikálása nincs kihatással a munka kreatív oldalára és nem valószínű, hogy kedvezőtlen hatással lenne a piacra vagy a jogvédett termék értékére" - áll a hivatalos döntésben. Sőt, a Kongresszusi Könyvtár jóváhagyását élvezi a javaslat, miszerint egyes videojátékok feltörése és visszafejtése is jogszerűen művelhető lesz, amennyiben tesztelés, elemzés és a biztonsági hibák felderítése céljából történik.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

3 hozzászólás
yess!!!! még 20 év és ide is elér a szabadság szobor kezének ölelése
Kár, hogy a jailbreak soha nem is volt bűncselekmény...
bece: inkább 200 év, nem? Messze van ám az a szobor!