Nemzetközi sikerek a KÜRT-nél
A KÜRT 2007 őszén a világ legnagyobb "big 4" vállalataival, valamint szaudi és belga biztonsági szakértő cégekkel vette fel a versenyt, és elnyerte a 42 millió ügyfelet kiszolgáló, 6 milliárd dolláros árbevételű Zain telekommunikációs csoport kuvaiti leányvállalatának információbiztonsági átvilágításáról szóló megbízást. Ez volt a közel-keleti mobil telekommunikációs cég életének eddigi legnagyobb és legbonyolultabb IT biztonsági projektje.
"A KÜRT biztonsági megközelítése unikumnak számít a világon. Számos eredményes projekt bizonyítja tudásunk és technológiánk magas hozzáadott értékét, de a Közel-Keleten elvégzett munkánk eredményei minden korábbi elvárásunkat felülmúlták" - mondta Kmetty József vezérigazgató, majd hozzátette, hogy a Zain Csoport vezérigazgatója megkülönböztetett figyelemmel kísérte és a kezdetektől fogva támogatta a magyar szakembereink munkáját. A KÜRT munkatársai azt tekintik az egyik legnagyobb eredménynek, hogy a Zain különböző érdekeket képviselő csoportjait a projekt mellé tudták állítani, valamint megértették velük a feltárt információbiztonsági problémák, hiányosságok valós gyökereit.
A két hónapos munka során a hazai szakemberek először Magyarországról dolgoztak a cégóriás kuvaiti leányvállalatának, majd Kuvaitban folytatták a legális hackelést valamint a szabványi megfelelőség felülvizsgálatát. Feltárták a Zain rendszerében felmerülő biztonsági réseket és valós, azonnali "sérülékenységi elhárítást" végeztek. Ezt követően megoldási akciótervet készítettek a biztonsági hiányosságok kiküszöbölésére.
"Hatalmas siker, amit Kuvaitban elértünk, hiszen a megbízónk évek óta komoly költségvetéssel és jól képzett szakemberekkel igyekszik biztonságát a lehető legmagasabb szinten tartani. A tudásunk élő bizonyítéka, hogy a legnagyobb nemzetközi versenytársaink kitartó munkával felépített rendszerei felett viszonylag rövid idő alatt teljesen át tudtuk venni az irányítást és a feltárt biztonsági réseket megszüntettük" - mondta Zsilinszky Sándor, a KÜRT Információmenedzsment Megoldások üzletág vezetője.
A Zain felső vezetése elismerően nyilatkozott a KÜRT magyar szakértőinek információbiztonsági beavatkozásáról, illetve tudásanyagáról. A sikerek alapján heteken belül megszülethet a megállapodás a projekt folytatásáról, azaz a Zain teljes körű biztonsági felkészítéséről és felügyeletéről valamint a KÜRT egyéb szolgáltatásainak megrendeléséről.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.