Nemzetköziesedik a Hacktivity

2010. augusztus 24., 12:52
Szeptember 18-19-én lesz a Hacktivity 2010 konferencia a Dürer kertben. Az erről tartott mai sajtótájékoztató szerint "Kelet-Közép-Európa legnagyobb hackerkonferenciájára" az eddigi regisztrációk alapján akár 1024 fő is érkezhet, köztük sok külföldi, mivel idén először az előadásokat folyamatos szinkrontolmácsolás kíséri.
Két nap, 28 előadás, 2 workshop, 3 tréning, egy kerekasztal vita, Wargame, Capture the Flag, Hack the Vendor játékok nyereményekkel, Wall of the Sheep, Hardver workshop Mitch Altman-nal, egész nap sör, hot-dog, pizza, jó beszélgetések, falmászás és este fergeteges buli. Körülbelül így lehetne leírni egy mondatban a legrégebbi hazai független IT biztonsági rendezvény 2010-es évi programját.

A szervezők azt ígérik, hogy az esemény rendkívül sokszínű lesz. A szombati keynote speaker nem más mint Bruce Schenier Amerikából, aki a világ egyik leghíresebb IT-biztonsági szakértője. Bruce reggel nyitóelőadást tart, majd a nap végét is ő zárja azon a könyvbemutatón, ahol dedikálja a magyarul is megjelent Schneier on Security című könyvét. Vasárnapi keynote speakerünk "FX" Lindner a "Hogyan Lopjunk Kontinenst" hacker kultuszkönyv társszerzője, aki 2001-ben elsőként írt Cisco IOS Exploit-ot a világon. Feltűnik ismét a színen Alexander Kornbrust Oracle guru, és új vírusszakértő Robert Lipovsky is ideérkezik az ESET laborból, Pozsonyból. Idén a jogi előadók egy egész szekciót kitesznek, és 3 előadás erejéig bepillanthatunk az informatika hőskorába is. Téma lesz idén a Wi-Fi hotspot „használat", az IT SEC Compliance, a password cracking és az egghunting is. Két workshop is színesíti a szakmai programot, ahol a szimpla prezentáció helyett az előadók által bemutatott technikák laptopokon azonnal kipróbálhatók lesznek.

Az előtérben mindeközben játszhatnak a kihívásokra vágyó résztvevők egyénileg és csapatokban is. Újra lesz „Wargame", azaz betörési teszt gyakorlat, különböző nehézségű pályákból összeállítva. A tavaly nagy sikerű „Hack The Vendor" játék is folytatódik újabb gyártókkal a ringben. A játék lényege, hogy szponzori felajánlások jóvoltából a résztvevőknek lehetőségük van egy vagy több információbiztonsági terméket tesztelni, vagyis legális keretek között a helyszínen feltörni. A cél, hogy nem megszokott módon hívják fel a szakértők figyelmét a gyártók valamely termékére, és persze a szerencsés hacker tehetségére. Idén először új csapatjátékokkal is előrukkolnak! A „Capture the Flag" alapkoncepciója a feladatra jelentkező 2-4 fős céges csapatoknak tíz órájuk lesz távolról megszerezni az irányítást néhány a gyakorlatban sűrűn előforduló, sebezhető konfigurációjú számítógép fölött.

Ezenkívül egy nyugis sarokban hardver workshopot tart Mitch Altman! Mitch, akit bátran nevezhetünk hardver hackernek, San Francisco-ból érkezik félelmetes elektronikai tudásával és eszközeivel, hogy a résztvevőkkel közösen forrasszon össze és hívjon életre különleges informatikai eszközöket.

Persze nem maradhat el a szokásos kikapcsolódás és buli sem, a kancellar.hu mászófallal készül, este pedig ismét lesz Balabit kontinens party italtúrával és rock koncertekkel.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

3 hozzászólás

  1. kz írta:
    2010-08-24 15:41:57

    hali, azt hiszem, méltán lehetünk büszkék erre a rendezvényre, nem csak a hazai mércével mérve! hajrá szervezők, és hajrá szponzorok, akik igazán kitesznek magukért...csak hova lehet ezt még fokozni jövőre? :-) kz

  2. Oroszlán írta:
    2010-08-24 23:54:38

    Remélem a Rendőrség is felkészült erre a találkozóra, és végre megszabadítanak minket egy-két kártevőtől! Feltételezem, van már kellő bizonyítékuk a markukban, hogy megtudják különböztetni a szakembereket a gazemberektől?!

  3. kz írta:
    2010-08-25 10:58:12

    hali Oroszlán, 1. az igazi kártevők nem ilyen rendezvényekre járnak, ők vagy magukat képezik, és lelkületüktől függően okozzák, amit okoznak, vagy állami pénzen képzik őket (nekünk is ezt kellene, persze nem támadó jelleggel, hanbem védekezőleg...tudod, a magyarnak HON-VÉD-je van) 2. a rendőrségnek arra kellene készülnie, hogy minél több képzett szakembere legyen, akik informatikai feladatokkal is meg tudnak küzdeni, de sajnos ott is kicsit elnyomják a fiatalokat, akik ezért tennének, mert az idősebben nem képzettek, idegenkednek és féltik a hatalmukat (tisztelet a kivételnek), ld. még ,,Féltudású magyar elit'' cikkeket, de ez már messzire vezet. 3. kicsit fura gondolat, hogy a rendőrség majd egy ilyen rendezvényen gyűjti meg a ,,rosszfiúkat'', szerinted akkor hányan mennének el??? na, az első érzelmi fellángoláson túl inkább regisztrálj a rendezvényre, hasznos is lehet és élményt is adhat ;-) kz

ESET Online Vírusirtó