Nevet vált a megújuló IVSZ

2011. május 13., 10:21
Éves rendes közgyűlését tartotta tegnap az idén húszéves IVSZ. Egyebek mellett az érdekvédelmi szervezet nevének megváltoztatásáról is döntöttek, amely a jövőben Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége néven folytatja munkáját. Megválasztották az új tagozatvezetőket és elnökségi tagokat is.

Az informatikai vállalkozásokat tömörítő szervezethez már évekkel ezelőtt csatlakoztak a konvergens iparágak, így a tagvállalatok között egyre növekvő számban találhatók meg a távközlési és elektronikai vállalkozások is. A mostani névváltás egyértelművé teszi, hogy a szervezet az összességében mintegy 8000 milliárd forint éves árbevételt termelő vállalkozások érdekeit képviseli - indokolta az érdekvédelmi szervezet a döntést.

Laufer Tamás, az IVSZ elnöke évértékelő beszédében a közgyűlésen elmondta, hogy az elmúlt évben több mint ötven vállalkozás csatlakozott a szervezethez. Laufer kiemelte: fontos, hogy az IVSZ a képviselt iparágak gazdaságban betöltött szerepének megfelelően tudja befolyásolni az iparágakat és a gazdaság egészét érintő kormányzati döntéseket. Kiemelkedő eredményének tartja ezért, hogy az IKT kérdésekkel stratégia szintjén foglalkozik a kormányzat, és hogy az Új Széchenyi Terv pályázataiban az informatika minden jelentős programban jelen van. Az IVSZ elnöke a következő év feladatai közül hangsúlyozta az IVSZ tanácsadói szerepének megerősítését, a szakemberhiány mérséklését és a kockázati tőke bevonásának megerősítését.

A közgyűlésen Ambrus Zsolt főtitkár elmondta, az IVSZ célja, hogy minél nagyobb számban vonja be tagjai közé a Közép-Magyarországon kívül eső területeken működő informatikai, távközlési és elektronikai társaságokat. A közgyűlésen ezért döntöttek arról is, hogy az IVSZ elnöksége jogosult lesz regionális szintű, területi szervezet létrehozására. A majdan létrejövő - jogilag az IVSZ-hez tartozó - szervezetek egy-egy régió sajátosságainak, igényeinek megfelelően képviselhetik az ott működő vállalkozások érdekeit.

A közgyűlésen tisztújításokra is sor került. Az IVSZ tagozatai már előzőleg megválasztották vezetőiket, melyet a közgyűlés jóváhagyott. Az Informatika Tagozat Papp Pétert (Kancellár.hu), a Távközlési Tagozat Dr. Kövesi Gabriellát (Magyar Telekom), az Elektronikai Tagozat Gacsal Józsefet (Intel). A Multi Tagozat Veres Zsoltot (IBM), a Nagyvállalati Tagozat Czifra Andrást (Qualysoft), a KKV Tagozat Dobos Attilát (Quattrosoft), a Mikro Tagozat Vicze Gábort (Econet) választotta tagozatvezetőnek.

A közgyűlésen emellett általános elnökségi tagokat is választottak, ennek eredményeképpen a következő szakemberek kerültek be az IVSZ elnökségébe: Bojta János (TCORGAN), Bozsó Julianna (VirusBuster) és Vinnai Balázs (IND).

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ