Okos napszemüveg a felhőben

2011. augusztus 4., 09:22
Az Intel két kutatási központban is a fogyasztónak szánt és felhőben működő eszközökkel foglalkozik. Harminc millió dollárt fordít erre.
Napszemüveg

Az Intel az amerikai Carnegie Mellon egyetemen két olyan kutatóközpontot is nyit, melyben a felhőben működő fogyasztói elektronikai eszközöknek valós idejű információval ellátását fogja kutatni. A vállalat 30 millió dollárt szán erre a célra.

A központokban olyan technológiákat kutatnak majd, mellyel könnyebb feldolgozni a több millió eszközből beérkező adatokat, illetve melyek segítségével releváns adatokat küldenek vissza az eszközökhez. Például egy futurisztikus napszemüveg a kidolgozandó technológia segítségével kapna információt arról a termékről, melyet viselője épp megtekintett - a közvetítő csatorna nyilván az internet lenne.

Az Intel több millió dollárt fektetett már a vizuális számítástechnikába, de nemrég a felhő alapú informatikára összpontosít kutatásaiban is. A vállalat eddigi felhő jelenléte a szerver oldali adatok feldolgozására fókuszált.

A cégek az elmúlt időben nagy figyelmet fordítanak a felhő alapú kutatásoknak. Nemrég a Dell és a HP is szinte egyidőben jelentették be, hogy Kínában nyitnak cloud computinggal foglalkozó központokat.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ