Önállóan cselekvő vállalatok

2008. október 10., 09:55
A naplózás - elemzéssel kiegészítve - a jövő vállalatainak mesterséges intelligenciájává válhat.

Amikor a nyolcvanas évek elején Eric Allman a Sendmail projekt keretében megalkotta a syslog protokollt - és ezzel tulajdonképp feltalálta a naplózást -, valószínűleg nem sejtette, hogy pár évtized múlva a központi naplózó szerverek már napi több gigabájt logüzenetet fogadnak majd a vállalati hálózatokból. (Akkoriban a merevlemezek mérete a néhány megabájtnál tartott.) Kezdetben a naplózás diagnosztikai célokat szolgált, főleg a fejlesztés, de az üzemeltetés számára is. A központi naplózás bevezetésével sem változott a lényeg, csupán annyi történt, hogy immár a hálózat állapotát figyeljük elsősorban szintén diagnosztikai és biztonságtechnikai célokból. A "megfigyelésünk" tehát eddig a pontig magára az infrastruktúrára korlátozódott.

A világ azonban nem állt meg a naplózásban sem. A következő lépcső bizonyos alkalmazások és adatbázisműveletek bevonása lett a központi logolási rendszerbe. Ezt ma a különböző informatikai szabványok és regulációk írják elő a visszakövethetőség érdekében. (pl.: SOX, Basel II.)

Bár első ránézésre nem tűnik ez nagy lépésnek, mégis alapvető változásról van szó. Ugyanis ezzel már nem csak a gépek állapotáról gyűjtünk adatokat, hanem közvetlenül az alkalmazottak tevékenységéről is. Ha nagyon filozófusan szeretnénk fogalmazni, mostantól magának a vállalatnak figyeljük a tevékenységét, az állapotát.

Bár ezeket az információkat egyelőre nem nagyon dolgozzák fel, a teljes körű központi naplózás lehetővé teszi, hogy osztályok számára riportokat készítsünk, monitorozzunk és riasztásokat állítsunk be.

Akár félelmetes is lehet belegondolni, de hamarosan egy naplóelemző rendszer nem csak arról tud majd tájékoztatni, hogy mekkora az adatbázisszerver terheltsége, vagy melyik merevlemezt kellene hamarosan cserélni benne, hanem arról is, hogy egyes alkalmazottak mennyit dolgoztak, esetleg, ha szokatlanul nagy összegű kimenő utalásra adott megbízást egy operátor, vagy, ha a pénzügyi műveletek veszélyesen csökkentik a készpénzállományt.

A naplózás - elemzéssel kiegészítve - tehát a jövő vállalatainak mesterséges intelligenciájává válhat, amely kezdetben még "csak" akkor szól, ha például olyan valaki jelentkezik be a banki rendszerbe, aki nem lépett be a bejárati beléptetőrendszeren keresztül az épületbe, később majd akkor is riaszthat, ha felmondás alatt álló kolléga teszi meg ugyanezt egy szokatlanul nagy összeget utalva, végül pedig a teljes cash flow kimutatást is elékészíti minden másodpercben.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ