Nem kell a BEA. Vagy mégis?

2007. október 29., 11:57
Lejárt az Oracle ultimátuma, ám a BEA-t ez nem rázta meg túlságosan. Az Oracle most a részvényeseket próblja lázítani.

Vasárnap helyi idő szerint délután öt órakor lejárt a határidő, amelyet az Oracle adott a BEA-nak, hogy elfogadja a felvásárlási ajánlatát. Összefoglalóként: az Oracle akvizíciós ajánlatot tett a BEA Systems-nek részvényenként 17 dolláros áron, ami 25 százalékos prémiumot tartalmazott az akkori BEA-részvények árfolyamán felül. A BEA igazgatótanácsa azonban kevésnek ítélte a 6,7 milliárd dollárnak megfelelő összeget, és 21 dollárt javasolt.

Az Oracle lehetetlenül magasnak minősítette az árat, és október 28-ig adott határidőt a BEA-nak, hogy elfogadja a továbbra is 17 dolláros ajánlatot, hangsúlyozva, hogy nem érdekelt egy elhúzódó akvizíciós folyamatban. A BEA közölte, hogy megvárják a határidő lejártát. A helyzetet bonyolítja, hogy Carl Icahn, a BEA legnagyobb részvényese folyamatosan követeli az igazgatótanácstól, hogy fogadják el az Oracle ajánlatát, mivel nincs jobb, a vállalat pozíciója pedig igen gyenge független fejlesztőként.

A határidő lejárta után az Oracle rövid közleményt adott ki, mely szerint a BEA részvényesei ne számítsanak arra, hogy az Oracle megújítja a jövőben a részvényenként 17 dolláros ajánlatot. A vállalat ugyanakkor nem zárta ki egyértelműen, hogy eláll a BEA megvásárlásától, miközben finoman a részvényesekre (és persze Icahnra) is nyomást gyakorolt: "Ha a BEA részvényesei elégedetlenek az igazgatótanács álláspontjával, akkor a részvényesek, és nem az Oracle feladata, hogy megtegye a szükséges lépéseket" - áll a közleményben.

Icahn közben már intézkedett, peres eljárással igyekszik kikényszeríteni a rendkívüli közgyűlést, amelyen a részvényesek szavazhatnak.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ