Ötezer embert bocsát el a Microsoft

2009. január 23., 08:21
A nyereség 11 százalékkal marad el 2008 utolsó negyedévében az előző év hasonló időszakától; Ballmer szerint nem lesz szükség további költségcsökkentésre.

A Microsoft csütörtöki közleménye szerint a cég 2008 utolsó negyedévében 16,6 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 2 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához képest. A vállalat nyeresége ugyanakkor 11 százalékkal elmaradt 2007 negyedik negyedévéhez képest, 4,17 milliárd dollár volt. A vállalat operációs rendszerek értékesítéséből származó bevételei 8 százalékkal csökkentek, mivel a vásárlók az olcsó netbookok felé fordultak, és ezzel párhuzamosan a PC-eladások is zuhantak. Az éves szoftverlicenc-díjak 15 százalékkal pumpálták fel a szerver- és szoftvereszközökből származó bevételt, míg az Xbox 360 játékkonzolok iránti megnövekedett év végi kereslet 3 százalékkal tornázta fel a konzollal foglalkozó üzletág bevételeit.

Másfél milliárdos megtakarítás
A korábbi pletykával ellentétben a cég nem 15 ezer, hanem "csak" 5 ezer alkalmazottat bocsát el a kutatás-fejlesztési, marketing-, értékesítés-, könyvelés-, jogi-, emberi erőforrás és IT részlegeitől a következő 18 hónapban; az első 1400 főt már csütörtökön. A cég közleménye szerint erre amiatt volt szükség, mivel az informatikai költések elmaradtak a várakozásoktól a negyedik negyedévben.

A Microsoft szerint erre "gyorsan reagáltak": az elbocsátások révén a cég az idei üzleti évben 1,5 milliárd dollárral csökkentheti a működési költségeit a június végéig tartó üzleti évben, miközben a tőkeberuházásait 700 millió dollárral fogja vissza. Ugyanakkor az év további részére nem tudnak számszerű előrejelzéssel szolgálni a piaci körülmények volatilitása miatt.

Az elemzők keveslik az elbocsátásokat
Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója csütörtökön a Wall Street-i elemzőknek tartott telekonferencián azt hangsúlyozta: ugyan 5 ezer munkahelyet megszűntetnek, de más területeken újabbakat hoznak létre. Ezzel a következő másfél évben mintegy 2-3 ezer fővel csökkenhet a vállalat létszáma. A vállalat létszáma ugyanakkor egészen mostanáig folyamatosan bővült: a Microsoft jelenleg 96 ezer alkalmazottat foglalkoztat, szemben az előző negyedév végi 91 ezerrel.

A legtöbb azonnali elbocsátásra Seattle környékén lehet számítani; a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatársak 2-3 százalékától, míg az időszakosan foglalkoztatott, illetve szerződéses alkalmazottak 15 százalékától válnak meg. Chris Liddell, a Microsoft pénzügyi igazgatója szerint ezzel csak a mostani negyedévben 600 millió dollárt - az összes költség 10 százalékát - takarít meg Microsoft

Egyes tőzsdei elemzők kevesellték a csökkentés mértékét, és úgy vélték, hogy a költségek még így is növekedni fognak az előző pénzügyi évhez képest, Ballmer ugyanakkor azt válaszolta, hogy a mélyreható csökkentéseket a PC piaci várakozásokra és a várhatóan még hosszabb ideig gyengébb makrogazdasági környezetre tekintettel lépték meg.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ