Pár éven belül kiépülhet a Nemzeti Digitális Közmű
A Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációs Államtitkársága és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Intézet a hazai tudományos, innovációs és felsőoktatási élet prominens tagjainak részvételével hétfőn konferenciát rendezett "Mi a Nemzeti Digitális Közmű?" címmel, amelyen Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos ismertette a Miniszterelnöki Hivatalnak a Nemzeti Digitális Közmű program kialakításával kapcsolatos elképzeléseit.
Baja Ferenc a konferenciát követő sajtótájékoztatón elmondta: a mostani Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat és az akadémiai hálózat bevonásával a Nemzeti Digitális Közmű program keretében néhány éven belül Európai Uniós források bevonásával állami tulajdonban lévő "jövőálló," homogén integrált optikai gerinc- és felhordó hálózatot alakítanának ki, amely minden magyarországi települést elérne 6-10 Mb/s sávszélességgel.
Felszabadítanák a piacot
Baja Ferenc nem rejtette véka alá, hogy a kezdeményezés egyik célja a jelenlegi hálózati duopólium megtörése (jelenleg a Magyar Telekom és az Invitel rendelkezik országos gerinchálózattal), a távközlési verseny erősítése és a szolgáltatások körének bővítése, mivel a hálózatot a közigazgatási szervek mellett bármely szolgáltató is igénybe vehetné piaci alapon.
A kormány céljai szerint emellett a Nemzeti Digitális Közmű program megteremtheti az oktatási és kutatás-fejlesztési kommunikációs infrastruktúra költséghatékony és EU-konform kialakításának lehetőségét, ezáltal biztosítva hazánk teljes értékű csatlakozását az Európai Kutatási Térséghez (ERA - European Research Area), valamint lehetővé téve az érintett kör intézményeinek részvételét az európai programokban és projektekben.
Baja Ferenc elmondta: a következő hetekben a koncepciót szakmai és politikai vitára bocsátják, mivel szeretnék, ha konszenzus alapján fogadhatnák el a Nemzeti Digitális Közmű programot. Az országos hálózat kiépítésének költsége a végleges tervektől függően elérheti a 10-100 milliárd forintos nagyságrendet - tette hozzá.



A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.