PC-kutatásra összpontosít a Nokia
A finn telefongyártó máris azon gondolkodik, hogyan lehetne felállítani egy vezetéknélküli teszthálózatot, ahol a fejlesztők és a tesztfogyasztók kipróbálhatják az új alkalmazásokat. A hálózaton 3G-s telefonok, valamint a WiMax és a Wi-Fi vezetéknélküli technológiák is működnének. A tervek szerint ez a hálózat az első körben egyetemi hallgatók számára lenne elérhető, akik egyaránt tesztelnének és fejlesztenének is.

És hogy mit is szeretne a Nokia az új hálózaton tesztelni? Például azt a Point&Find nevű technológiát, ami a Picto nevű kiscég megvásárlásával került birtokába. A technológia segítségével lehetővé válik, hogyha a felhasználó egy adott tárgyra irányítja a telefont és kattint egyet, akkor információkhoz jut az adott termékkel kapcsolatban, és esetleg meg is vásárolhatja azt.

A technológia egyszerű, mindössze egy adatbázis áll mögötte, amelyben egy adott képet egy adott internetes címmel kötnek össze. A telefon felismeri a képet, és az internetes oldalon lévő információt a felhasználó elé tárja. A technológia figyelembe veszi a felhasználó földrajzi helyzetét is: így például ha egy moziplakátot ismertetünk fel a telefonnal, akkor megadhatja a legközelebbi mozi címét, és azt is, hogy hogyan juthatunk el oda.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.