Pert vesztett a HTC

2011. október 19., 09:10
Az amerikai kereskedelmi felügyelet szerint az Apple nem sértette meg a tajvani gyártó birtokában lévő szabadalmakat. A HTC fellebbezni akar.
Eltűnhetnek a HTC mobilok az amerikai piacról?

Az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (U.S. International Trade Commission, ITC) első fokon hivatalosan elutasította a HTC Apple ellen benyújtott szabadalmi keresetét. A tajvani gyártó tavaly májusban négy energiakezelési megoldásokkal és telefonszám-jegyzékekkel kapcsolatos szabadalma megsértésével vádolta meg legnagyobb piaci versenytársát.

A HTC arra kérte az ITC-t, hogy függessze fel az általa szabadalomsértőnek tartott Apple-temékek forgalmazását az Egyesült Államokban; a bizottság 2010 júniusában indított vizsgálatot az ügyben.

A HTC az ITC hétfőn nyilvánosságra hozott határozata kapcsán kiadott közleményében azt írta, egyelőre nem kapták meg a bizottság állásfoglalásának teljes szövegét. Grace Lei, a cég vezető jogásza szerint a kormányfelügyelet döntése „a jogi eljárás egyik lépése csupán. Határozott szándékunk, hogy fellebbezést nyújtsunk be az ITC-hez, és készek vagyunk megvédeni intellektuális tulajdonunkat."

Az Apple nem kommentálta a döntést.

A két cég az elmúlt évben számos, különféle szabadalmakkal kapcsolatos pert indított egymás ellen. Idén júliusban az ITC helyben hagyta az Apple egyik ilyen keresetét: mivel a kaliforniaiak is az ellenérdekelt fél termékeinek exporttilalmát kérték, könnyen előfordulhat, hogy végül a HTC készülékei tűnnek majd el az amerikai boltok polcairól.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ