A programozás gyerekjáték

2008. október 30., 11:25
A PDC 2008-on gyerekek által programozható játékot mutatott be a Microsoft Research, amely jövőre lesz kapható Xboxra.

A Microsoft Los Angelesben zajló fejlesztői konferenciáján bemutatott néhányat azon projektek közül is, amelyeken a szoftvercég hat laboratóriumában több mint nyolcszáz kutató dolgozik világszerte. Rick Rashid, a Microsoft Research alelnöke többek között fejlesztőkészletet jelentett be a szoftvercég innovatív kezelőfelületéhez, a Surface platformhoz. Az érintésérzékeny kijelzőn egyszerre több érintés, illetve gesztus, valamint a mobiltelefonok és intelligens - RFID címkével ellátott - tárgyak által továbbított utasítások értelmezésére képes technológia rendkívül természetessé teszi az ember és a számítógép közötti interakciót. Ezt az új platformot a Microsoft a Surface SDK korlátozott kibocsátásával most nyitotta meg első ízben a fejlesztői közösség előtt.

A PDC 2008 résztvevői a gyakorlatban is kipróbálhatták a Los Angeles-i konferencia-központ folyosóin felállított Surface készülékek valamelyikét. A Microsoft Research kutatói azonban már a technológia továbbfejlesztésén dolgoznak. A Rashid nyitóelőadásában bemutatott SecondLight egy olyan háttér-megvilágítású kijelző, amely - a felület fölé helyezett, áttetsző műanyag lap segítségével - lehetővé teszi a megjelenített kép kiemelését, illetve a kép adott részletéhez tartozó információ, például leírás megjelenítését. A szoftvercég kutatói azt is demonstrálták, hogy ezen a második felületen megjelenő képet is sikerült érintésérzékennyé tenniük. A rendkívül hatásos SecondLight kezelőfelület titka - miként neve is utal rá -, hogy két képet vetít, amelyek között másodpercenként annyiszor vált, hogy azt az emberi szem nem érzékeli, és mindkét képet folyamatosan látja.

A Microsoft Research projektjeit bemutató előadás legnagyobb tetszést kiváltó szereplője a Boku volt. Ez egy Xboxra fejlesztett interaktív játék, amelynek szereplőit és történéseit a gyerekek grafikus felületen, intuitív módon maguk programozhatják. Így játék közben sajátíthatják el a programozás alapjait. A 3D-s játékprogram célja, hogy demisztifikálja a szoftverfejlesztést, és felkeltse a gyerekek érdeklődését a terület iránt. A Boku jelenleg laboratóriumi körülmények között létezik, de már jövőre kereskedelmi forgalomban is megjelenhet.

A Microsoft Research emellett bemutatott egy portált is, amely a mikroszenzorok nagy tömegéről gyűjtött adatok vizualizálására és elemzésére szolgál, valamint egy fejlesztőeszköz-készletet is a decentralizált konkurens és elosztott alkalmazások készítéséhez. A Microsoft Robotics Developer Studio részét képező CCR and DSS Toolkit 2008 segítségével a fejlesztők például a robotika területére jellemző komplexitást kezelhetik könnyebben. Újabb funkciókkal - többek között a Naprendszer háromdimenziós modelljével - bővült a WorldWide Telescope, a világűr böngészője is.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ