2010. szeptember 3., péntek

Rátz Tanár Úr Életműdíj

2008. november 19., 10:33
Öt vidéki és három budapesti pedagógus nyerte el ebben az évben a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.

A személyenként egymillió forint jutalommal járó díjat minden évben a középiskolai reáloktatás azon pedagógusai kapják, akik életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai középiskolai természettudományos képzés színvonalának emeléséhez. Az elismeréseket 2008-ban dr. Kálmán Attila (Tata) és dr. Surányi László (Budapest) matematikatanárok, Vastagh György (Balatonfüred), Kugler Sándorné (Budapest) fizikatanárok, biológiából Andrássy Péter (Sopron) és Stollmayer Ákosné (Budapest), kémiából pedig Kromek Sándor (Pécs) és Dr. Orosz Ernőné (Egerszalók) kapták meg.

A díjakat prof. Kroó Norbert, az alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint az alapító cégek vezetői, Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója, Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke és Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója adták át. Az idei díjátadó különlegessége, hogy egy idén százéves fizikatanárnő, Kugler Sándorné is a díjazottak között szerepel.

csoport.jpg

Dr. Surányi László, Kromek Sándor, Andrássy Péter, Kugler Sándorné, Vastagh György, Dr. Orosz Ernőné, Stollmayer Ákosné, Dr. Kálmán Attila

A díj névadója

Rátz László (1863-1930) a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára volt. Nevéhez számos tehetség (pl. Wigner Jenő fizikus, Neumann János matematikus) műszaki és tudományos pályájának indulása fűződik. Éveken át a Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztője volt, neki is köszönhető a matematika - tanítás hazai reformja.

"Az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Zrt. és a Richter által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért célja, hogy ösztönözze a hazai képzést, ezen belül támogassa a középiskolák oktatással kapcsolatos személyi feltételeinek alakítását. A díjazottak kiválasztásában a kiváló szaktanári munka mellett a tan- és szakkönyvszerkesztői, -írói munkában elért siker is szempont volt" - mondta prof. dr. Kroó Norbert akadémikus, az MTA természettudományi alelnöke. Kiemelte: a reálszakos oktatásban figyelemreméltó munkásságot napjainkban különösen fontos elismerni, hiszen a tanári pálya vonzása - főként a természettudományok tekintetében - folyamatosan csökken, tanári gárdánk rohamosan öregszik. A magánszférának szüksége van a magas színvonalú oktatásra, ezért megbecsüli annak kiválóságait - tette hozzá Kroó Norbert.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW