Régi vírusok ostromolják a magyar PC-ket

2010. március 19., 08:20
A VirusBuster februárra vonatkozó statisztikái szerint a magyarországi fertőzött számítógépeken leggyakrabban két, meglehetősen régóta ismert kártevő uralkodott.

A VirusBuster - hasonlóan a legtöbb antivírus-fejlesztő céghez - nyilvántartást vezet az észlelt károkozókról. A szakemberek kiértékelik a házon belüli, illetve a különböző helyeken működtetett levelezésvédő rendszereik fogását, és az adatokból hónapról hónapra toplistát készítenek.

"Februárban meglepő módon két olyan kórokozó vezette a toplistát, amelyeket elég régen lajstromba vettünk. A közel kétharmados többséggel élen járó Backdoor.IRCBot.AAWX és az azt épp parlamenti küszöb fölötti értékkel követő Backdoor.Bandok.GT egyaránt a botnetes kártevők családjába tartozik" - mondta Szappanos Gábor, a VirusBuster víruslaboratóriumának vezetője. "Egyébként is ez a kategória uralja a listát. Mellettük két hamis antivírus programot terjesztő trójai, a Trojan.DR.Fregee.BD és a Trojan.FraudPack.YEC érdemel még figyelmet" - tette hozzá a szakember.

A botneteket építő számítógépes kártevők hekkerek által ellenőrzött robothálózatot toboroznak a megfertőzött PC-kből, amelyek ezt követően zombi számítógépekké alakulnak át. "Mihamarabb szabaduljunk meg ezektől a rosszindulatú programoktól, hiszen a botnet révén bűncselekménybe is bevonhatják gépünket" - tanácsolta Szappanos Gábor.

A VirusBuster 2010. februári vírus toplistája:

Backdoor.IRCBot.AAWX (65.42%)
Backdoor.Bandok.GT (5.46%)
Trojan.Oficla.XM (4.85%)
Trojan.DR.Fregee.BD (3.63%)
Trojan.FraudPack.YEC (3.37%)
JS.Chir.B (2.38%)
Trojan.Buzus.AWEC (1.28%)
Worm.Rbot.MCG (1.02%)
Worm.SdBot.GAP (0.99%)
Trojan.Buzus.AZVU (0.67%)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

5 hozzászólás

  1. pellaky tibor írta:
    2010-03-19 16:33:47

    OK-régiek.De akkor minek a vírusirtó?Közben sörözik?

  2. pellaky tibor írta:
    2010-03-19 16:35:46

    Nekem legújabb AVG free-m van.Jónak tartom.De akkor fog,vagy túró?

  3. Grabowsky írta:
    2010-03-19 18:26:40

    Ne aggódjatok, nem a Ti gépetekról van szó, hanem az átlagos magyar, még ma is védtelen, sohasem frissített "haver, van egy XP-m" op rendszeres PC-ről van szó, amin nincs még vírusvédelem sem. :-))

  4. Internet Security írta:
    2010-03-19 22:11:36

    Khm... ti vagytok az egység userek, ha nem tévedek. Példának okáért (Pellaky) gondoltál arra, hogy az AVG free helyett (ami jóformán csak egy on-demand kereső) folyamatos védelmet biztosító komplett csomagot használj(atok)? Persze ez fizetős... :D Majd talán felnő egy olyan generáció is akinek nem kell a szájába rágni hogy lebutított csodákkal, vagy komplett de gagyi szoftverrel nem érnek semmit.

  5. Oroszlán írta:
    2010-03-19 23:22:13

    Nekem jogtiszta XP-m van, fizetős, a világon elismert Internet Securitym, mégis pár másodperc alatt képesek ezek a "heckerek" betörni a gépembe ennek ellenére egy kiskapun! No ez a backdoor. Kaliforniából ered, nem is akármilyen informatikai központból! Nem értem a biztonsági cégeket, hogy köztudott tény az, hogy a számítógép mindenen és mindenütt nyomot hagy, még nem fogdosták össze ezeket a majmokat és zárták ketrecbe őket, hanem csak úgymond vizsgálják a dolgokat, s közben az egész hálózat szenved az egésztől, még Ők is! Hát tessék ellene tenni, hogy a kártevőket kiszűrjék a rendszerből, mert ezeknek közöttünk helyük nincs! Nem erre született a net!

ESET Online Vírusirtó