Egymillió 318 ezer 541 darab. Ennyi ügy keletkezett tavaly márciustól cikkünk elkészültéig - vagyis alig több mint másfél év alatt - abban a rendszerben, amelynek feltehetően nem minden gépjármű-tulajdonos örül, legalábbis a szabályszegők biztosan nem. Az említett ügyszám ugyanis az objektív felelősség elvének 2008. májusi hatálybalépését követően teljes körűen 2010 márciusában élesített integrált rendszerben keletkezett, és elsősorban gyorshajtásból, másodsorban olyan egyéb szabálytalanságokból adódó bírságok számát jelenti, mint például a tilos jelzésen áthajtás, a behajtani tiloson való behajtás vagy a várakozni/megállni tilos szabályok megszegése. Az imént említett rendkívül magas ügyszámból is ítélve, valószínűleg már mindenki rájött, hogy azokról a térti vevényes levélben érkező határozatokról van szó, amelyeket a rendőrség Vas megyei kapitányságáról postáznak, és megérkezésük után minimum 30 ezer forintot, de jelentősebb kihágás esetén akár több százezer forintot is fizetnünk kell az államkincstárnak...

Azt viszont valószínűleg már kevesek tudják, hogy a jogsértések rögzítésének technikai feltételeit, a dokumentáló eszközökkel szembeni műszaki követelményeket külön miniszteri rendeletben határozták meg, amely előírja, hogy a szabályszegéseket leíró adatokat és képi információkat emberi kéz érintése nélkül, online módon kell továbbítani a rendőrség ügyfeldolgozó rendszerébe. E bírságok rendkívül gyors kiszabását egy igen összetett technológiai háttér segíti az Országos Rendőr-főkapitányságon - az egészet egy komplex rendszerintegrációs folyamat előzte meg. Az ügyek felgyorsítása érdekében alkották meg a rendőrség informatikusai (a Microsoft Magyarországgal közösen) az úgynevezett TrafficPoint rendszert, amely komplex megoldást nyújt az objektív felelősség hatálya alá eső szabályszegések kezelésére.

A rendszer több fő modulból tevődik össze: az első komponens a közlekedési szabályszegések leíró adatait és képi információit fogadó modul, amely kezeli a sebességmérő eszközök (köznapi nevén traffipaxok) által online beküldött információkat. A második a hatóság ügyviteli feladatait támogató CRM-alapú modul: ezzel történik a határozathozatal, a reklamációk, beadványok kezelése, a postázás és nyomtatás. A harmadik egy pénzügyi komponens, amely a kivetett bírságok összegét és ezek beérkezését, illetve esetleges elmaradását tartja nyilván, de a rendszerhez kapcsolódik egy ügyfélkapcsolati modul is, amely lehetővé teszi, hogy a határozatokon szereplő ügyiratszám segítségével az érintett autósok akár az interneten keresztül is megtekinthessék a traffipaxok által készített fényképeket. Legalább ilyen fontos modul a bírság-végrehajtási portál, amely az adóhatósággal és jegyzőkkel való kapcsolattartást segíti az ORFK számára annak érdekében, hogy a kiegyenlítetlen bírságokat végül a társhatóságok segítségével az állam mégis be tudja hajtani.

 

Kiemelt jelentőségű a rendszerintegráció szempontjából az első, úgynevezett adatfogadó modul, amely egy BizTalk Server alapú megoldás, és több külső rendszer szolgáltatását szervezi egységes folyamattá. A berendezés emberi beavatkozás nélkül automatikusan küldi a TrafficPoint webszolgáltatásoknak a gyorshajtás leíró adatait és a rögzített képeket - tudtuk meg Varga Árpád nyugállományú rendőr alezredestől, az ORFK Informatikai Főosztály Stratégiai és Szervezési Osztályának vezetőjétől. A szabályszegésről készült képek a beküldést követően a rendőrség rendszámfelismerő szoftverén futnak át, ami lehetővé teszi, hogy a belföldi járművek esetében ugyancsak automatizáltan megkezdődhessen az üzembentartó és a gépjármű adatainak lekérdezése a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) közhiteles nyilvántartásából. A rendszer további érdekessége, hogy a gépjárműfajta, a helyszín és korlátozásra vonatkozó információk birtokában automatikusan határozza meg a bírság és az illetékek összegét.

A folyamat következõ lépése az „előkészített" ügy létrehozása a TrafficPoint ügyviteli moduljában. Miután az eset bekerült az ügyviteli modulba, az ügyintéző egyetlen kattintással elõállíthatja a határozatot. Az iratokat ezután nagy teljesítményű, automatizált központi háttériroda nyomtatja, borítékolja és látja el vonalkódos tértivevénnyel, így a járműtulajdonosok pár napon belül már értesülnek is a kiszabott bírságról.

A rendszerintegráció rendőri munkára gyakorolt hatását talán a legjobban akkor lehet érzékelni, ha megemlítjük, hogy korábban mindezt manuálisan dolgozták fel és töltötték fel a közlekedésrendészet előfeldolgozó munkatársai. Vagyis a rendszer nyilvánvaló előnye a hatóság, illetve az állam szempontjából, hogy az ügyek másfél-három hetes rögzítési ideje pár órára csökkent, és az előfeldolgozást végző korábbi 102 fős rendőrállomány jó része felszabadult a gépies munka alól, ezeket az erőforrásokat a rendőri vezetés más feladatok elvégzésére tudja vezényelni. Jelenleg a TrafficPoint rendszerbe napi 1500-2000 szabályszegés érkezik be, és napi 50-60 millió forint bírságot szabnak ki a szabályszegőkre még az elkövetés napján. (Régebben akár több hónapos csúszások is előfordultak.) További fontos előny, hogy a zárt rendszerű sebességmérés az esetleges visszaéléseket lehetetlenné teszi, az emberi hibalehetőségek száma minimálisra csökkent.

A rendszerintegrációs platform előnyei
A rendőr alezredes elmondta: a rendszer összes modulja 2010. március 1-jén indult el éles üzemben, az ezt megelőző fél évben zajlottak az integrációs fejlesztések. Egyébként az imént említett rendőrszakmai előnyök mellett az informatikai területek is élvezik a rendszerintegráció előnyeit. Varga Árpád úgy látja, a fejlesztések eredményeképpen egy igazán „üzemeltetőbarát" megoldás jött létre, mert a rendszer kiszámíthatóan reagál valamely hátérrendszer esetleges kiesésére, jól monitorozhatóvá váltak az ügy-előkészítési folyamatok, illetve sikerült megoldani az auditálást, valamint a megoldás egyszerűen illeszthető volt a rendőrség rendszer-felügyeleti eszközéhez. További fontos szempont az ORFK számára, hogy a fejlesztések átfutási ideje is csökkent, mivel az integrációs platform olyan alapszolgáltatásokat ad, amelyekből a fejlesztők könnyen építkezhetnek, például üzeneteket fogadhatnak webszolgáltatásokon keresztül, egyszerűen megvalósítható az üzenetek transzformációja, az integrációs workflow vizuális eszközökkel tervezhető, illetve a tranzakcionális viselkedést is a platform biztosítja. De vajon hogyan lehet lebonyolítani a rendőrségnél lezajlott integrációhoz hasonló projektet, és milyen elvárásokat érdemes megfogalmazni?

E kérdés megválaszolásában elsősorban Kövesdán Gyula, a Microsoft Magyarország nagyvállalati szolgáltatások üzletágának fejlesztési részlegvezetője volt a Computerworld segítségére. A szakember szerint manapság a rendszerintegráció közel sem pusztán különböző számítógépek, kis és nagy szerverek, mainframe-ek összekapcsolását jelenti, hiszen az adatáramlás folyamatában ma már céleszközökből (például egy adatmérő eszközből, traffipaxból vagy akár egy napkollektoros rendszer szenzoraiból) kinyert információknak is nagy jelentőségük lehet, vagyis az integrációs platform kiválasztásakor olyan megoldást kell választani, amely képes szinte bármilyen eszközzel kapcsolatot teremteni. Kövesdán Gyula tapasztalatai szerint kevés olyan megoldás van, amit ne lehetne rendszerbe illeszteni egy integrációs folyamat során.

Vajon mit lehet tenni az integráció kapcsán, ha én például egy szállodát üzemeltetek, amely speciális, saját fejlesztésű célszoftvert használ az ügyfelek kezelésére? Ráadásul a szoftver régi zárt kódú megoldás, amely saját adatbázissal működik, nem egy külső SQL szerveren tárolja az ügyfélállományt, és már nem érhető el a fejlesztő, de mi szeretnénk a számlázási rendszerünkkel és a CRM-mel összekapcsolni. Általában a régi rendszereknél is megvan a lehetőség az általuk használt, például Clipper adatbázishoz való hozzáférésre, ugyanakkor nagy kérdés, hogy mennyire jól strukturált az adatbázis szerkezete. Könnyebb a helyzet egy relációs adatbázisnál, amely már eléggé régi technológia ahhoz, hogy feltételezzük: szinte mindenünk ebben van tárolva. Kövesdán szerint a legtöbb integrációs platform már gyárilag is nagyon sokféle rendszerhez illeszkedő adaptert tartalmaz, így például ezek a megoldások egyszerűen kapcsolódhatnak SAP-hoz, mainframe-hez vagy egy adatbázis szerverhez anélkül, hogy ezeket a csatolókat külön be kellene szerezni. Ugyanakkor vannak olyan adapterek is, amelyeket egyénileg kell megvásárolni, ha szükségünk van rájuk - ez főleg a nem annyira elterjedt megoldásokra, például valamilyen speciális ERP-rendszer beillesztésére érvényes. Ha pedig végképp nem áll rendelkezésre harmadik fél által készített (3rd party) vagy gyári dobozos adapter, akkor még mindig van egy esély a probléma áthidalására, ugyanis mint Kövesdán Gyulától megtudtuk, például a redmondi vállalat esetében a BizTalk kiegészítéseképpen elérhető a .NET-en keresztül egy olyan alkalmazáskönyvtár, amelynek segítségével akár az ügyfél, illetve az általa megbízott fejlesztő/integrátor is készíthet adaptert. (A BizTalk összesen 34-féle adapterrel rendelkezik gyárilag, és további 85 érhető el hozzá 3rd party megoldásként.)

Spagetti helyett integrációs platform?

De ne szaladjunk ennyire előre, inkább nézzük meg, mikor érdemes egyáltalán a meglévő szigetszerű megoldások egymáshoz kapcsolásával „vesződni", és mikor jobb inkább egy olyan egységes integrációs megoldásra váltani, amely ezek közé a rendszerek közé mintegy elosztó központként beékelődik. Természetesen - mint szinte mindig - itt is elsődlegesen a költséghatékonyság a legfontosabb szempont. Ilyenkor mindenképp érdemes alaposan felmérni, hogy egy információ eljuttatása egy másik rendszerbe mennyibe kerülne az egyes esetekben, vagyis ha például a későbbiekben valamilyen új szolgáltatás bevezetésére lenne szükség, akkor az mennyi időt és mekkora költséget emésztene fel. Ha meghagyjuk a régi, „spagetti" formájú modellt, ahol minden egyes rendszer egyesével van összekötve egy másikkal, előbb-utóbb arra lehet számítani, hogy nem lesz átlátható a működés, emellett megnövekedhetnek a fenntartási és fejlesztési költségek is. Ennek ellenére számtalan vállalatnál csak akkor gondolkodnak el azon, hogy a sok szálon szövődő spagetti rendszerbe való bedrótozgatás mennyibe kerül, amikor be akarnak vezetni a cég működése szempontjából hatékonyabb rendszert (ERP, CRM stb.). Ilyenkor gyakran az derül ki, hogy ha új alapokra helyezik a rendszerek közötti együttműködést, akkor a jövőbeli integrációk költsége csökken, az éppen bevezetendő megoldás rendszerbe integrálása egyszerűbbé válik, kevesebb a hibalehetőség. Arról nem is beszélve, hogy ha bármilyen technikai probléma van a kapcsolatokban, az monitorozhatóvá válik, és a hibák elhárítása célzottabban, ezáltal gyorsabban történhet, éppúgy, mint ahogy az ORFK esetében is említettük cikkünk első részében.

Az integrátor és az integrációs platform kiválasztása
Hogyan válasszunk integrációs platformot? A meghatározó integrációs megoldások közötti eltérések igen kicsik, hisz nem új piacról van szó; jó néhány éve tart már az integrációs eszközök fejlesztése, így ezek tudása meglehetősen közel került egymáshoz. Az egyes versenytársakat az különbözteti meg egymástól a piacon, hogy milyen a platformtámogatásuk, és a vevő meglévő rendszereihez melyik megoldás illeszkedik jobban. Ha például egy vállalatnál Microsoft szerver operációs rendszereken, Microsoft-alapú az ügyviteli rendszer, a levelezés, az adatbázis-szerverek és a többi szolgáltatás, akkor nagyon valószínű, hogy ebben az esetben inkább egy BizTalkot tartanak kézenfekvőbbnek, mint egy Oracle vagy Cisco-alapú megoldást.

De az integrációs platform gyártójának kiválasztásán túl legalább ilyen fontos, hogy mi szerint választanak maguknak a vállalatok integrátort. Ebben a kérdésben általában referencia és bizalom alapján döntenek az ügyfelek. Azt nézik, melyik az a szállító, amely a legjobb referenciákkal rendelkezik, és leginkább el tudják hinni róla, hogy sikeres munkát végez, ő látja a legpontosabban elõre, hogy mi és hogyan valósítható meg, és ezáltal feltételezhető, hogy az általa ajánlott ár a projekt végére se lesz több. A kiszámíthatóságra nagyon fontos odafigyelni, mert nem ritka, hogy valamelyik pályázó egy megbízásért a versenytársak alá ígér, ám amikor a rendszerbe illesztési projektek elhúzódnak, és sokkal többre jön ki a tanácsadói díj, akkor az ügyfelek már csak nagyon nehezen tudnak integrátort váltani. Érdemes tehát nagyon megnézni, hogy mit tartalmaz pontosan az ár, milyen háttérrel rendelkezik a pályázó, illetve milyen garanciális vállalások vannak beépítve az ajánlatba. Emellett nem árt különösen is odafigyelni arra, hogy milyen képzettségű munkaerővel dolgozik az adott integrátor, mert sokszor csak azért tudnak „jó" árat mondani, mert olcsón szereznek meg munkaerõt, tapasztalat és tudás hiányában kisebbnek látják a feladatot, mint amekkora valójában: amit tehát nyerünk a réven, elveszítjük a vámon. „Eljutni egy spagetti rendszerből egy magas szinten integrált alkalmazásintegrációig - ami a szolgáltatásorientált architektúra belépési pontja -, akár évekbe is beletelhet. Vagyis, hogy mennyire innovatív, rugalmas egy vállalat infrastruktúrája, valamint az IT és az üzleti oldal hogyan viszonyul a kérdésekhez, milyen gyorsan képesek alkalmazkodni a változtatásokhoz - mindez nagyon fontos" - mondta Kövesdán Gyula. Szerinte egy rendszerintegrátornak mindenképpen arra kell törekednie, hogy minél hamarabb képessé váljon az ügyfele rendszerei önálló integrációjára, mert ha folyamatosan a nyakán ül a szállító az ügyfélnek, akkor nem fog tudni megtérülést (ROI-t) kimutatni a megrendelő és csak a szállító jár jól. Ezért a jobb integrátorok az ügyfél saját fejlesztőinek bevonásával folytatják le az első integrációkat. Először csak ott ülnek az ügyfél munkatársai, és csak segítenek, majd a következő fázisban már egyre több tényleges feladatot is ellátnak az integráció során, míg a végére az integrátor már csak minőséget biztosít és ellenőrzi a folyamatokat, aztán egy idő után már erre sincs szükség.

Elvárható eredmények
Milyen eredményeket érdemes elvárni egy rendszerintegrációs projekttől, melyek lehetnek a reális elvárások? Vajon gyorsulnak-e az újabb szoftverek beillesztései, és mindez kevesebbe fog-e kerülni az integrációval? Sok helyütt azzal sincsenek tisztában, hogy a mostani spagettiszerű rendszerben mennyi egy integráció költsége és ideje, és azt sem tudják, hogy mennyibe kerül a jelenlegi rendszerek üzemeltetése, vagy ha például leállítják valamelyik komponenst egy karbantartás miatt, ennek milyen hatása lehet a többi rendszerre, ugyanis nem látják át a kapcsolódásokat. Épp ezért kell az integrációt egy nagyon alapos, 360 fokos audittal kezdeni, lehetőleg külső tanácsadó közreműködésével, aki segít alaposan felmérni a vállalatot, és jól átlátja, hogy mi hiányzik a sikeres integráció érdekében a szabályzatokból, az IT- vagy üzleti stratégiából, illetve technológiailag mit kell fejleszteni. „Tipikus probléma szokott lenni például, hogy ki adat gazdája, aki felelősséget vállal érte, milyen szabályok vonatkoznak azokra az adatokra, hogyan írja le azokat stb. Például nagyvállalatoknál több ezer alkalmazás is lehet, amelyekben a tanácsadó a felmérés során rengeteg cikktörzzsel találkozhat, amelyeket máshogy tárolnak az egyes szigetrendszerekben, más azonosítóik és leírásaik vannak. Épp ezért fontos az egész mögött a felső vezetői támogatás, hogy ezeket egységesíteni lehessen, vagyis az üzleti oldalnak is be kell kapcsolódnia az integrációba. Például szabályozni kell, hogy ki fogyaszthatja és ki szolgáltatja ezeket az adatokat. Az integráció tehát kulturális váltást is jelent, épp ezért olyan integrátorra van szükség, aki mindezt segít elmagyarázni az üzleti területeknek is."

Tehát nem is igazán a technológiai rész az igazi nehézség, hanem a rengeteg előzetes egyeztetés, az alapos felmérés, ami általában egy igen vaskos és részletes integrációs anyaggal végződik, mert annyiféle aspektusból kell megvizsgálni a dolgokat. Az integrációval kapcsolatos dokumentumokban fogalmazzák meg azt is, hogy milyen adatáramlási időket várnak el az egyes alrendszerek között. Egy távközlési cég esetében, ahol a megrendelések egy weboldalon vagy az IVR-en keresztül érkeznek be, különösen fontos, hogy akár már másodpercekkel később megjelenjen egy új szolgáltatás vagy díjcsomag megrendelése a különböző rendszerekben (számlázástól kezdve az egyes alrendszerekben szinte mindenhol), míg egy gyártócégnél elfogadható lehet, ha csak félnaponta kerülnek be az adatok a központba és az egyes rendszerekbe a vidéki értékesítőktől. Minden attól függ, mennyi pénzből lehet sáfárkodni, illetve mekkora igény van rá, hogy nagyon gyorsan valósuljanak meg az adatáramlások. A vállalatok itt is a költséghatékony megoldást keresik, elvégre jelentős költségeltérést okozhat a tranzakciók száma és az, hogy mindez mekkora sávszélességet és processzoridőt igényel.

A jövő
Milyen technológiai újdonságokra számíthatunk a jövő integrációs platformjait tekintve? Már most látszik, hogy szinte minden gyártó a szolgáltatásorientált architektúra felé mozdult el, vagyis egy magasabb szinten véghez vitt integrációs platformot próbálnak létrehozni. Szinte minden gyártó azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Legó elemekké próbálja leegyszerűsíteni a vállalati háttér-infrastruktúrát. Így a meglévő szolgáltatásokból össze lehet rakni új szolgáltatásokat pusztán azzal, hogy egyes részmegoldásokat összekötnek. A másik fontos irány itt is a cloud, a felhőalapú informatika előretörése lehet, hiszen az integrációra is jelentős kihatása lehet annak, ha a vállalatok által használt szolgáltatások jelentős része 9-10 éven belül kint lesz a felhőben. A dolog nehézségét az adja, hogy a vállalatokon belül üzemeltetett (úgynevezett „on premise") és a felhőben működő rendszerek nem tudnak egymás információi nélkül létezni, vagyis valahogy mégis össze kell kötni ezeket. A magas labda feldobva az integrációs platformok fejlesztőinek, meglátjuk, ki kapja el először.