Rohamra indultak a botnetek

2010. október 15., 08:46
A VirusBuster szerint az elmúlt hónapban valóságos szőnyegbombázást folytattak a magyar neten a kártevőket letöltő robothálózatok.

A VirusBuster szakemberei rendszeresen kiértékelik a házon belüli, illetve a különböző helyeken működtetett levelezésvédő rendszereik fogását. Az adatokból hónapról hónapra toplistát készítenek. "Múlt havi gyakorisági statisztikánk első hét helyét két botnet, illetve az általuk terjesztett két kártevőcsalád foglalta el: a Redirector és az Oficla. Mindkettő jellemzően trójaiakat tölt le. Az előbbi általában Bredolab-, míg az utóbbi ZBot-variánsokkal kedveskedik a felhasználóknak" - mondta szeptember legaktívabb számítógépes kártevőivel kapcsolatban Szappanos Gábor, a VirusBuster víruslaboratóriumának vezetője.

Mint az az alábbi toplistából kitűnik a múlt hónapban sem engedtek a szorításból a trójai programok. Oly annyira, hogy a ranglistára ezúttal mindössze egy féreg tudott felkapaszkodni, amely nem más volt, mint a már jól ismert Zafi. Mindez jól rávilágít a vírusok frontján jó ideje megfigyelhető tendenciákra, miszerint a kártékony programok készítői a botnetek méretének növelését, illetve az adatlopást részesítik előnyben, és továbbra sem az a jellemző, hogy globális szinten gyorsan terjedő férgekkel, vagy vírusokkal okoznának gondokat. "Mihamarabb szabaduljunk meg ezektől a rosszindulatú programoktól, hiszen a botnetek révén bűncselekménybe is bevonhatják gépünket" - figyelmeztetett Szappanos Gábor.

A VirusBuster 2010. szeptemberi vírus-toplistája:

1. JS.Redirector.J (31,42 %)
2. Trojan.Oficla.BNE (26,33 %)
3. Trojan.Oficla.BOH (16,67 %)
4. JS.Redirector.K (12,44 %)
5. Trojan.Oficla.BQR (4,76 %)
6. Trojan.Oficla.BNY (3,63 %)
7. Trojan.DR.Oficla.BKJ (0,98 %)
8. Trojan.Agent.YHJN (0,79 %)
9. I-Worm.Zafi.B (0,57 %)
10. Backdoor.Bredolab.DJI (0,44 %)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó