Saját magukat is okolják az internetes csalások áldozatai

2010. szeptember 9., 09:02
A Symantec egy érdekes biztonsági felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a felhasználók több mint hatvan százaléka már áldozatául esett a számítógépes bűnözésnek, és közülük sokan nemcsak dühösek, hanem magukat is okolják a történtekért.

A Symantec 14 országban összesen 7000 internetező körében végezte el azt a felmérését, amely több érdekes eredménnyel is szolgált. Marian Merritt, a Norton Internet Safety internetbiztonsági szakértője is meglepetésének adott hangot. "Először is azon csodálkoztam el, hogy a felhasználók mennyire hasonló módszereknek estek áldozatul. Másodszor pedig az lepett meg, hogy az áldozatok milyen hasonlóan reagáltak a nemkívánatos eseményekre" - mondta a szakértő.

A Symantec felmérése szerint a megkérdezett felhasználóknak átlagosan a 65 százaléka ismerte el, hogy az elmúlt években legalább egyszer internetes támadás áldozatává vált. (Ugyanez az arány az Egyesült Államokban 73 százalék, Kínában 83 százalék, míg Brazíliában 76 százalék.) Ezek a számok azonban még nem szolgáltak igazán komoly meglepetéssel, hiszen eddig is lehetett tudni, hogy a számítógépes bűnözés nagyon komoly károkat képes okozni az internetezők széles körében. Viszont a felmérésnek az a része már érdekesebb adatokat közöl, amely a felhasználók támadások utáni reakcióit igyekezett feltérképezni. Kiderült, hogy a válaszadóknak az 58 százaléka érzett dühöt a nemkívánatos események bekövetkezte miatt. 12 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy teljes mértékben a saját hibája, hogy megtörtént az incidens. 54 százalékuk pedig elismerte, hogy óvatosabbnak kellett volna lennie, amikor reagált az online csalók tevékenységeire.

Merritt megemlítette, hogy sok felhasználó ugyan tisztában van azzal, hogy a kiberbűnözés napjainkban már mindennapi jelenség, azonban nem biztosak abban, hogy miként is védekezhetnének a támadások ellen. "Az emberek felismerik, hogy ha valami rosszat tesznek, azonban sokuk mégsem változtat kellő mértékben a szokásain. Az internetezőkben gyakran nincs meg a kellő biztonságtudatosság, és hiányosak az ismereteik a kiberbűnőzökkel kapcsolatban, ezért nem tudják, hogy mit is tegyenek" - vélekedett a szakértő.

A Symantec a felmérést követően természetesen néhány tanáccsal is szolgált. Ezek közül a legfontosabb, hogy az internetezés során óvatosnak és körültekintőnek kell lenni. Kétszer is érdemes meggondolni az elektronikus levelekhez csatolt fájlok megnyitását, és nem szabad biztosra venni azt, hogy a közösségépítőkön kapott üzenetek valóban mindig az ismerőseinktől származnak. Merritt hangsúlyozta, hogy a kiberbűnözés elleni küzdelmet az is elősegíthetné, ha minél több felhasználó jelezné az internetes támadásokat a hatóságoknak, ugyanis, ha többen számolnak be egy bűncselekményről, akkor az nagyobb valószínűséggel lesz felderíthető.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

3 hozzászólás

  1. Cívis Júzer írta:
    2010-09-09 12:35:01

    Cégemnél (ahol vagyunk vagy háromezren, ennek fele az interneten is dolgozik) a szerver 2hetente automatikusan kiküldi a figyelmeztető levelet, hogy ne nyissuk meg az ismeretlen helyről e-mail-ezett fálokat. Ennek ellenére rendszeresen előfordul, hogy mégis megteszik... aztán pedig rohannak a rendszergazdához, hogy baj van :-( Pedig olyan egyszerű a delete/törlés/Löschen parancsot kiadni!!!! Sok bosszúságtól megment(het) ez az utasítás...

  2. e-Vita írta:
    2010-09-09 17:01:37

    Ami a felhasználóra van bízva, arra nem lehet építeni. Részben lusták, másrészt kíváncsiak, és/vagy figyelmetlenek, véletlenül is rákattanhatnak sietségükben is, továbbá végtelenül naivak, és még sorolhatnánk. Amelyik védelmet nem automatizmus szabályozza, előre beprogramozottan, beparaméterezetten, az a védelem sz@rt se ér: elbukik a leggyengébb láncszemen: az emberi tényezőn. Céges környezetben olyan lehetőség lenne a tuti, ha be lehetne állítani központilag az egész belső hálózatra, rendszergazdai/admin szinten, milyen feladótól érkező levél csatolt fájljait, képeit, linkjeit lehetne megnyitni. É/ vagy: a nem a cég ügyfélköréből származó levelek egy dedikált emailkezelő dolgozóhoz érkezne, aki megfelelő tudással és felelőssége, fokozott biztonsági környezetben szelektálni tudná a leveleket. Mindenre van megoldás, csak az oda vezető utak különbözőek. Egyik göröngyös, másik még göröngyösebb. De hát valamit valamiért. Ön dönt :-)

  3. Lockon Stratos írta:
    2010-09-09 18:32:59

    Egy kicsit bonyolult megoldás e-Vita, szerintem az egyszerűbb ha van egy központi e-mail szerver ami önállóan kiszűri a levélszemetet, a vírusos illetve a "tiltólistás" fájlkiterjesztésű(érdemes kiszűrni a futtatható és tömörített állományokat, valamint még párat de ennek nem tudok utánajárni idő hiánya miatt) mellékletekkel rendelkező levelek, ezután jöhet az hogy vírusok és kémprogramok után átkutatja a levelet. Ez szinte felügyeletet nem igényel és ha rendesne meg csinálva és beállítva igen sokat segít a védekezésben :) . MEg még annyi hogy a webhozzáférést se ártana korlátozni ;) .

ESET Online Vírusirtó