A SanDisk kikosarazta a Samsungot

2008. szeptember 19., 10:03
A memóriakártya-gyártó nemet mondott a kéretlen felvásárlási ajánlatra. A SanDisk szerint a Samsung csak trükközik.

Még szeptember elején számoltunk be róla, hogy a világ legnagyobb memóriagyártója, a Samsung megbízta a JPMorgan Chase-t: vizsgálja meg a SanDisk memóriakártya-gyártó felvásárlásának lehetőségeit. Azóta a dél-koreaiak ajánlatot is tettek a SanDisknek, amit a kaliforniai vállalat azonmód visszautasított. A Samsung 26 dollárt fizetett volna a részvények darabjáért, ezzel pedig a SanDisk elnök-vezérigazgatója, Eli Harari szerint komolyan alulértékelte a céget.

Tény, hogy néhány hónappal ezelőtt a SanDisk részvényeivel még 30 dollár körül is kereskedtek, nem beszélve a két évvel ezelőtti 80 dollárról. Azonban - részben a flash memóriák piacán tapasztalható árubőség miatt - ez mostanában már csak szép emlék; hétfőn például 15,03 dolláron zártak a vállalat papírjai. (Az árfolyam a Samsung ajánlatának elutasítása után újra 20 dollár fölé emelkedett, és ebben a pillanatban 22 dollár körül mozog, ám a 26 dollárt meg sem közelíti.) Hari viszont úgy gondolja, hogy a Samsung az ajánlattételt "számító módon, az egész iparágat sújtó visszaesés kellős közepére időzítette."

A Samsung vezérigazgatója, Yoon-Woo Lee a SanDisk vezetőségének múlt kedden elküldött levelében éppen ezzel próbálta igazolni a 26 dolláros licit nagyvonalúságát, mivel szerinte "az ajánlat megvédi [a SanDisk] részvényeseit azoktól a kockázatoktól, amelyek a megromlott piaci helyzetből és az előre látható kihívásokból erednek."

A SanDisk vezérkara szerint egyszerűen arról van szó, hogy a Samsung nyeregbe akar kerülni abban a 2006 óta húzódó perben, amelyet a két vállalat egy szabadalmi megállapodás felmondása miatt folytat. Ennek ellenére a felvásárlási ügyet még nem tekinthetjük lezárt kérdésnek, mivel a kaliforniai gyártó vezetése nem zárkózott el a további tárgyalások elől. A Samsung közölte, hogyha sor kerül a megállapodásra, akkor a SanDisket független leányvállalatként működtetné tovább, és nem kerítene sort elbocsátásokra sem.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ