SAP-s visszhangok Tihanyban

2011. szeptember 13., 12:58
Több mint 750 regisztrált résztvevő jelenlétében tartotta az SAP Magyarország az SAP World Tour több mint 70 állomáson átívelő nemzetközi konferenciasorozat keretében Tihanyban megtartott hagyományos éves szakmai konferenciáját. Az esemény apropóján szervezett sajtóbeszélgetésen a magyarországi leánycég vezetője optimistán nyilatkozott, két számjegyű növekedést remél az idei évre.

A vasárnap kezdődött két és félnapos fórum az egyik legnagyobb, és az egyik legrangosabb magyarországi üzleti-informatikai eseménnyé nőtte ki magát, ahol a látogatók megismerhetik, miként növelhetik vállalatuk hatékonyságát, és milyen újdonságokat kínál számukra az informatika világa.
A szakmai programok fókuszában az üzleti intelligencia, a mobileszközök használata vállalati környezetben, és a memória-alapú számítástechnika volt. Az SAP által felkért előadók (a szoftvercég munkatársai, ügyfelek, partnerek) emellett sikeres iparági gyakorlatokat, és nemzetközi trendeket mutattak be. 

A közel 100 előadást kínáló rendezvényt továbbá szabadidős programok, szakmai kapcsolatépítés, valamint neves keynote előadók, és zenekarok színesítették. Köztük van Rudolf Péter, az Üvegtigris filmek emblematikus alakja, és Michelisz Norbert autóversenyző is. Az esti hangulatról a Neoton Família sztárjai, valamint Szabó Ádám és az Appril Project - a Csillag születik döntősei gondoskodtak.

A rendezvény második napján megtartott sajtóbeszélgetésen Manfred Joseph, a szoftvermulti közép-kelet európai régióigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években megváltozott a cégük által megvalósított projektek jellege. Míg néhány évvel ezelőtt potenciális megrendelőik még arról érdeklődtek, hogy hogyan lehetne pénzt megtakarítani a technológiai megoldásaik segítségével, addig mostanra már ismét a növekedési projektek kerültek a fókuszba, vagyis a cégek arra keresik a megoldást, hogy hogyan tudnának többet eladni, hogyan növelhetnék eladásaikat vállalati információs rendszerekkel. A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt ugyanakkor továbbra is fontos szempont az ügyfelek részéről, hogy minél inkább költséghatékonyan tudják megvalósítani a projekteket, miközben nagyobb testre szabást szeretnének az üzleti előnyök minél magasabb szintű kihasználása és az iparági sajátosságoknak való megfelelés érdekében.

A sajtóbeszélgetésen ugyancsak jelenlévő Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezetője megemlítette, hogy a hazai leánycég 2010-es árbevétele 12,5 milliárd forint volt. Ez ugyan 1 százalékos visszaesést jelent az előző évi, 12,758 milliárdhoz képest, de ezt Ablonczy a magyarországi gazdasági problémák miatt jó eredménynek tartja, hiszen ügyfeleiket nagyon rosszul érintették a különböző válságadók. Az is előfordult, hogy bizonyos cégek már aláírás előtt lévő megrendelést halasztottak el. Ami az idei évet illeti, Ablonczy azt mondta, hogy a Magyarországon 34 százalékos piaci részesedésüket sikerült megtartani, "és remélem, hogy sikerül tovább erősíteni 2011-ben". Az idei év első félévében 10 % körüli árbevétel-növekedést értek el az új szoftverek tekintetében, de Ablonczy nagyon erős üzleti lehetőségeket lát, „és így összesen meg lehet akár a 20% feletti növekedés is az idei évre" - fogalmazott az ügyvezető.

Ablonczy emellett arról is beszélt, hogy Magyarországon a következő körülbelül egy éves időtartamban várhatóan növelni fogják fejlesztőközpontjuk, valamint support centerük dolgozói létszámát. 

Az SAP több mint 70 állomást érintő nemzetközi rendezvénysorozata a „Run better" mottója köré épül fel. Döntéshozóknak, szakértőknek mutatja be a nemzetközi szoftvercég, hogyan lehet a működési hatékonyságot növelni informatika eszközök segítségével.

(A tihanyi SAP konferencia médiatámogatója a Computerworld-Számítástechnika.)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ