SMS-fejlesztő céget vásárolt a Twitter

2010. április 27., 11:57
A Twitter felvásárolta a szöveges üzenetek továbbítására alkalmas infrastruktúra fejlesztésével foglalkozó Cloudhoppert. A mikroblog-szolgáltató a cég technológiáját felhasználva szeretné elérni az olcsóbb mobiltelefonokat használó tömegeket, és továbbfejleszteni saját SMS-alapú szolgáltatását.

A Twitter rendszere már ma is közel egymilliárd SMS-t kezel havonta, és az általa küldött, illetve fogadott szöveges üzenetek száma egyre nő. A felvásárlást bejelentő blogbejegyzés írója szerint a Cloudhopper infrastruktúrája lehetővé teszi a mikroblog-szolgáltató számára, hogy közvetlenül kapcsolódhasson a nemzetközi mobilszolgáltatók hálózatához. A vállalat szakemberei több mint nyolc hónapja dolgoznak együtt a Cloudhopper fejlesztőivel - olvasható a bejegyzésben, amelynek szerzője nem részletezi, pontosan milyen hatással lesz az SMS-rendszer bővítése a Twitter szolgáltatásaira.

A Twitter a weboldalán található információk szerint jelenleg kilenc ország egyes kiválasztott mobilszolgáltatóinak hálózatán belül teszi lehetővé az SMS-twittek küldését és fogadását. Nick Jones, a Gartner piackutató alelnöke szerint az SMS-hálózat nagyarányú fejlesztése lehetővé tenné, hogy a legolcsóbb mobiltelefonok előfizetői is használhassák a mikroblog-szolgáltatásokat. Jones hozzátette: a hasonló szolgáltatások széles körű elterjedését nagy mértékben gátolhatja a költségességük; a szöveges üzenetben csiripelőknek ugyanis minden egyes küldött üzenetük után ki kell fizetniük a szolgáltatójuk által megszabott SMS-tarifát.

A Twitter nem hozta nyilvánosságra a felvásárlás financiális részleteit.

A vállalat két héten belül a második mobil-optimalizált szolgáltatások fejlesztésével foglalkozó céget akvirálta: április 9-én az iPhone készülékeken használt mikroblog-klienst, a Tweetie-t kifejlesztő Atebitst vásárolta fel.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ