Egy a rendszer, egy a SOA

2007. december 11., 14:30
SOA témájú rendezvényünkön főként gyakorlati tapasztalatokat ismerhetett meg a hallgatóság. Helyszíni felvételek.

A SOA egy koncepció, amely az informatikai rendszer szolgáltatás alapúvá alakítását jelenti - mondta Kovács András, a KFKI-IQSYS technológiai igazgatója. A szakember az emberi tényező fontosságát hangsúlyozta, mivel a bevezetés az informatikai vezetéstől kezdve, az üzleti döntéshozókon át, programozókig mindenkit érint, teljes együttműködést kíván, és másfajta munkavégzést követel: - egyrészt a teljes informatikai vagyonra kell figyelni, tehát már nem silókban, hanem vállalati folyamatokban, illetve architektúrákban gondolkodunk, másrészt a fejlesztőknek is előírt standardok szerint kell dolgozniuk, nem ad hoc módon - magyarázta.

A KFKI-IQSYS kiemelt területként kezeli a SOA-t, így a stratégia kialakításától, a különféle alkalmazásokon át, a technológiai háttér megteremtéséig teljes körű szolgáltatásokkal áll partnerei és ügyfelei rendelkezésére - hangsúlyozta Kovács András.

Get the Flash Player to see this player.

Rónai Balázs, az Abesse Informatikai Tanácsadó vezérigazgatója szerint a SOA ugyanolyan filozófiai koncepció, mint annak idején az objektum orientált alkalmazások voltak. Éppen ezért olyan nincs, hogy valaki szolgáltatás orientált architektúrát vásárol. Ellenben vannak olyan megoldandó problémakörök, amelyek ha kellő számban jelentkeznek, akkor érdemes SOA szemlélettel megközelíteni őket. Tipikusan ilyenek az üzleti folyamatok és a vállalati portálok, amelyek különböző háttérrendszerekből gyűjtik össze a szükséges információkat.

Videó: Rónai Balázs - Hólabda vagy lufi? ť

Géczy Viktor, az IBM Magyarország WebSphere termékmenedzsere a szolgáltatás orientált architektúra bevezetésének a megközelítési lehetőségeivel (módszertanok, üzleti igények) készült, kiterjesztve ezt a Magyarországon folyamatban lévő projektek (nem csak IBM) bemutatásával. Emellett kitért arra is, hogy a SOA egyes részterületei miként viszonyulnak/viszonyulhatnak az üzleti intelligenciához.

 

soa02.jpg

 

Hangsúlyozta, egyre inkább a hozzáadott értékeken, vagyis a szolgáltatáshoz adott szolgáltatásokon van a hangsúly, mivel a technológiák önmagukban semmit sem érnek. Nagyon fontos tehát a bevezetési módszertan, amely által a bevezetett megoldások valóban az üzlet szolgálatába állnak majd.

A hazai piacon, a pénzintézeti szektorban, illetve a kormányzatnál is folynak, vagy hamarosan elindulnak szolgáltatás orientált architektúrához kötődő, vagy részlegesen kötődő projektek. Itt beszélhetünk akár klasszikus értelemben vett alkalmazás integrációkról, mivel azoknak is van némi SOA vetülete, amennyiben a mai technológiákkal, illetve módszerekkel indítjuk - mondta. Megjegyezte - a SOA bevezetésnek technológiai és üzleti szempontból egyaránt komoly reformszele van egy vállalat vagy egy szervezet életében, éppen ezért az átfutási ideje is inkább években, mintsem hónapokban mérhető. Hozzátette - a szolgáltatás orientált architektúra bevezetése tipikusan olyan folyamat, ahol a fokozatosság elve érvényesül, az üzleti stratégia mentén haladva folyamatosan alakulnak át SOA szemléletűvé az egyes részterületek, így akár már néhány hónap elteltével születhetnek részeredmények.

Videó: Géczy Viktor - SOA-projektek belépési pontjai ť

Radnai Szabolcs, az Oracle Hungary üzleti intelligencia és adattárházak üzletágának vezetője elmondta, a világszerte, így hazánkban is indult SOA projektek egyik fő tapasztalata, hogy az üzleti intelligencia nagyon fontos részterülete a szolgáltatás orientált architektúrának. Azaz fontos, hogy a SOA alapokon rendszerezett folyamatokat megfelelően monitorozzuk, illetve az így született eredményeket visszaforgassuk a folyamatokba.

A szakember előadásában arról beszélt, hogy a különféle üzleti intelligencia rendszereket, miként érdemes/lehet integrálni SOA folyamatokkal. Az egyik természetes integrációs lehetőség, ha a folyamatok futtatása során definiálunk olyan pontokat, ahol adatokat kérünk a folyamat lépéseiről, amelyeket valós időben kiértékelünk, lehetővé téve a folyamatok során keletkező szűk keresztmetszetek azonosítását, illetve azok feloldását.

Radnai szerint akkor ideális a SOA és az üzleti intelligencia rendszer kapcsolata, ha nem csak a folyamatokból származó adatok értékelhetők ki általa, hanem a kiértékelésből származó eredményeket egyből vissza tudjuk fordítani a folyamatokba. Ezáltal a folyamatokat adoptálni tudjuk a változó körülményekhez, és ezeket a körülményeket az üzleti intelligencia rendszerben szintetizáljuk. Akkor jók a folyamatok, ha minimális változtatással hozzáigazíthatók a megváltozott körülményekhez, mivel az üzlet szüntelen átalakulásban van. Ezért kell minden folyamatnak elemzéssel kezdődnie, és elemzéssel végződnie. A környezetet kell arra felkészíteni, hogy alkalmazkodni tudjon a változásokhoz, mivel ezek előre nem ismerhetők. A SOA-val a változásokhoz rugalmasan igazodó informatikai környezet teremthető - szögezte le.

Videó: Radnai Szabolcs - Hol ér véget az üzleti folyamat? ť

A fórum hallgatósága a fentieken túl megismerkedhetett az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, az FHB Bankcsoport, valamint a Magyar Telekom gyakorlati tapasztalataival is.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Optimalizáljuk a számlafeldolgozás költségeit!

Mészáros Tamás, CNW A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ