Vegyeset jelentett az MTelekom

2011. november 10., 10:16
A Magyar Telekom közzétette 2011 első kilenc hónapjára vonatkozó konszolidált pénzügyi eredményeit.

 

2010 azonos időszakához képest a vállalat bevételei 2011 első kilenc hónapjában 3,2%-kal, 452,6 milliárd forintról 438,2 milliárd forintra csökkentek. Ennek oka elsősorban a hangalapú vezetékes és mobil bevételek csökkenése, amit részben a rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból, részben pedig a TV és a mobil internet szolgáltatásokból származó bevételek növekedésével ellensúlyoztak.

A vállalat üzleti eredményességét tükröző, a kamatok, az adózás és az értékcsökkenési leírás előtti eredmény, vagyis az EBITDA is kevesebb lett: 186,9 milliárd forintról 149,4 milliárd forintra csökkent. Míg a működéshez kapcsolódó - a vizsgálattal kapcsolatos költségek és céltartalékok, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, valamint a telekommunikációs különadó nélkül számolt - EBITDA 2,0%-kal 187,3 milliárd forintra csökkent, a működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 2010 azonos időszakához képest fél százalékos növekedést tudott produkálni. Ez a javulás nagy valószinűséggel a személyi jellegű és az egyéb működési költségekben megmutatkozó szigorú költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhető. Mindezek mellett a 2011. első negyedéves eredményekre kedvező hatással volt a magyarországi ingatlanértékesítésekből származó 1,4 milliárd forint nyereség is. A társaság részvényeseire jutó nettó eredmény is mérséklődött, 56,9-ről 32,9 milliárd forintra, tehát majdnem a felével kevesebb, mint korábban. A speciális üzleti körülmények a cash flow-t sem kímélték. Az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow 14,0 milliárd forinttal lett kevesebb, a szabad cash flow pedig 4 milliárd forinttal csökkent.

A magyarországi mobil végződtetési díjak 2010 decemberében történt csökkentése miatt mérséklődtek a mobil nagykereskedelmi bevételek, amit részben ellensúlyozott a TV és a mobil szélessávú valamint a rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése.
 Bár a mobil szférában az ügyfélszám kismértékű emelkedése, a mobil forgalom növekedése, valamint a szerződéses ügyfelek arányának folyamatos bővülése sem tudta teljes mértékben ellensúlyozni az árak csökkenésének kedvezőtlen hatását, ennek ellenére a T-Mobile megőrizte egyértelmű piacvezető pozícióját, és 45,3%-ra növelte az aktív ügyfelek száma alapján mért piaci részesedését

Tovább csökkentek a vezetékes hangalapú bevételek és a vezetékes előfizetők számai, ugyanakkor a TV szolgáltatásokból származó bevételek továbbra is jelentősen nőttek. A Telekom TV előfizetőinek száma szeptember végére meghaladta a 773 000-et, amin belül sok ügyfél migrált kábel TV-ről IPTV-re. 
Az okostelefon értékesítésenke hála emelkedtek a mobil szélessávú előfizetések, ami persze a mobil internetből adódó bevételek emelkedéséhez is vezetett.

A Magyar Telekom 2010. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal köteles telekommunikációs különadót fizetni. Mivel a különadót 2010. negyedik negyedévében vezették be, a 2010. évben a Csoport és a szegmensek eredményeit kizárólag a negyedik negyedévben érintette. A magyarországi szegmensek (Telekom Magyarország és T-Systems Magyarország) bemutatott EBITDA értékei azonban 2010. első kilenc hónapban és 2011. első kilenc hónapban egyaránt tartalmazzák a telekom különadót annak érdekében, hogy a szegmensek teljesítményének éves összehasonlítása valósabb képet adjon.

T-Systems Magyarország

Az EBITDA 62,9%-kal 4,3 milliárd forintra emelkedett 2011. harmadik negyedévben, az EBITDA ráta pedig 13,8% volt. A rendkívüli tételek nélkül, mely elsősorban a telekommunikációs különadót tartalmazza, a működéshez kapcsolódó EBITDA 35,7%-kal 5,3 milliárd forintra nőtt, a működéshez kapcsolódó EBITDA ráta szintén nőtt, a 2010. harmadik negyedévi 14,8%-os értékről 17,3%-ra. Ez annak volt köszönhető, hogy a cég magas jövedelmezőségű hangalapú bevételek visszaesésének ellensúlyozása érdekében jelentős erőfeszítéseket tett a hatékonyság növelésére, míg az előző évi eredményekre kedvezőtlen hatással voltak a 2010 augusztusában bejelentett kormányzati intézkedések.

A mobilhelyettesítés következtében csökkenő forgalom, az ügyfél lemorzsolódás és az erős árverseny miatt a vezetékes bevételek 4,9%-kal 7,4 milliárd forintra mérséklődtek. A mobil bevételek ellenben 14,4%-kal 8,4 milliárd forintra nőttek, köszönhetően annak, hogy az elmúlt évi szinthez képest - a 2010 augusztusában bejelentett kormányzati intézkedések következtében - magasabbak az egyéb mobil bevételek.

Bár a rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek 31,5%-kal 15,0 milliárd forintra nőttek, a kormányzati megszorító intézkedések következtében továbbra sem történt új informatikai közbeszerzés. A 2011. harmadik negyedévi bevételekre azonban kedvezően hatott a vállalati szegmensben végrehajtott néhány nagy infrastrukturális projekt.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott: " A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a harmadik negyedévben a bevételek csökkenését sikerült 1,7%-ra lassítani (az első hat hónapra vonatkozóan a csökkenés átlagosan 3,9%-volt). A működéshez kapcsolódó EBITDA csökkenését azonban nem tudtuk megállítani a bevétel-összetétel változása (megnőtt az alacsonyabb jövedelmezőségű rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek aránya) és a készüléktámogatási szint növekedése következtében. A csökkenés ellenére ebben a negyedévben a működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 42% körüli, kedvező szinten maradt."

A Telekom vezére kiemelte, hogy a romló gazdasági mutatószámok miatt teljes évre vonatkozóan továbbra is óvatosak maradnak, és számítanak arra, hogy 2011-ben a bevételek 3-5%-kal, a működéshez kapcsolódó EBITDA 4%-kal, a beruházások pedig megközelítőleg 5%-kal csökkennek.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ