Stagnáló távközlés, növekvő IT
A 2010-es évre vonatkozóan is végeztek keresleti alapú piackutatást a távközlési szolgáltatásokról a vállalatok körében. A felmérésbe a legkisebb, SOHO típusú ügyfelektől kezdve, a kis- és középvállalatokon keresztül, egészen a nagyvállalatokig minden szegmens képviselőit bevonták. A válaszokból megállapították: 2010-ben a vállalatok közel 229 milliárd forint értékben vásároltak távközlési szolgáltatásokat. Az enyhe csökkenés tehát tovább folytatódott. A korábbi évek adatai: 2009 - 240 milliárd, 2008 - 254,5 milliárd, 2007 - 264 milliárd. Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese 2011-re stagnálást vagy enyhe növekedést vár, a beruházások (autóipar stb.) felélénkülése, illetve az azokhoz kapcsolódó beszállítói kör lehetőségeinek bővülése nyomán.
Jelenleg Magyarországon mintegy 350 ezer olyan társas vállalkozás működik, amely távközlési értelemben jelentősnek tekinthető. Ebből - a szolgáltató becslése szerint - körülbelül 200 ezren a Magyar Telekom ügyfelei. Tavaly a 229 milliárd forintos piacból 57,4 százalékot tett ki a Telekom részesedése.
Ami a kis- és középvállalati szegmenst illeti, 2010-ben a Magyar Telekomnak 83 milliárd forint bevétele volt a távközlési és az informatikai szolgáltatások értékesítéséből. Míg az alapvető távközlési szolgáltatások iránti kereslet stagnált, addig az IT-terület növekedett. Az IT portfolióban a menedzselt szolgáltatások kisebb mértékben emelkedtek, viszont a különféle hosting szolgáltatások iránt az elmúlt időben évi 20-30 százalékos növekedés volt tapasztalható.
A Magyar Telekom három éve lépett piacra Virtualoso szolgáltatáscsomagjával, amiben havidíjért, a „felhőből" kínál a kis- és középvállalati szegmensnek különféle termékeket (Software as a Service, SaaS). A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a konstrukciót igen nehezen fogadja el a célközönség; csupán idén április végére érték el az ezredik ügyfelet. Sikerként könyvelhető el a VoiceCenter (IVR), aminek ügyfélköre jelenleg is dinamikusan nő, valamint az e-mailszolgáltatás, amivel a mobileszközök is bekapcsolhatók az üzletmenetbe.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.