Stratégiához a technológiát!

2012. február 20., 17:20
Mintegy 250 fő részvételével nagy sikerrel rendezte meg február 7-én és 8-án a Computerworld az idei ICT Day konferenciát a budapesti Aréna Plaza mozijában. Elsősorban arra keresték a választ az előadók és a hallgatók, hogy miként növelhető az üzlet hatékonysága IT-eszközökkel.

A témák szinte mindegyike kapcsolódott valamilyen szinten a kifejezetten rossz gazdasági környezethez, hiszen az informatikai vezetőkre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy a válságra megfelelő üzleti, technológiai válaszokat adjanak. Jó technológia bevezetésével – például a cloudba való átköltözéssel – jelentősen csökkenthetők egy vállalat informatikai rendszerének működési költségei, ám egy ilyen lépés körültekintést igényel, hiszen számtalan jogi, biztonsági, kommunikációs és más kérdést is felvet. (Nem véletlen, hogy a felhőinformatika az egyik kiemelt témája volt a rendezvénynek.)

Az esemény 0. napját Felcsuti Péter, a Bankszövetség volt elnöke, a magyarországi Raiffeisen Bank ex-vezérigazgatója nyitotta meg. A magyar gazdaság kihívásai 2012-ben című előadásában arról beszélt, milyen folyamatokra kell felkészülniük a hazai szervezeteknek az idei évben, és ezekhez az informatikai osztályoktól milyen eszközökre van szükség a gyors reagálás érdekében. Felszólalt a MOL-csoport informatikai igazgatója, Tóth Attila Zoltán, aki egyben a Vezető Informatikusok Szövetsége elnökségi tagja is. Arról beszélt, hogy szerinte milyen lehetséges stratégiákat és technológiákat érdemes követni. Előadása különösen izgalmas volt már csak azért is, mert a CIO-nak az olajipari vállalat külföldi érdekeltségei révén jelentős rálátása van a nemzetközi folyamatokra. Tóth Attila Zoltán arról beszélt, hogyan lehet hatékonyságot növelni csökkenő büdzsékből. A rendezvény 0. és 1. napján is felszólalt Gaidosch Tamás, a KPMG partnere; először Gyanús tranzakciók: IT a barikád mindkét oldalán címmel tartott izgalmas előadást, a második napon pedig a felhő szekcióban prezentált a cloud computing bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatairól.

Vasvári Gergely a Unit4 Codától és Koncz Béla, a Magyar Telekom munkatársa A gyors döntés titka: mobil felső vezetői dashboard címmel a vállalati döntéshozatalt segítő technikákat mutatott be, de a páros előadója volt egy másnapi panelnek is. Kiss Attila, a naplógyűjtés egyik nemzetközileg elismert szakértőjének tekinthető BalaBit szakembere arról beszélt, hogy milyen jelentősége van az IT-rendszeren belül a logolásnak, és ez hogyan oldható meg a leghatékonyabban. Macskásy Attila a VMWare-től (aki ugyancsak felszólalt másnap is) a felhők biztonságáról, valamint a felhőkbe helyezett virtualizációról tartott előadást. Szentiványi Gábor, az ULX Kft. ügyvezetője a nyílt forráskódú megoldásokról mint a költségtakarékosság eszközéről, valamint a RHEV (Red Hat Enterprise Virtualization) virtualizációs technológiáról prezentált, utóbbi technológia képességeit az 1. napon részletesen is felvázolva hallgatósága előtt. Szarka Attila, az APC mérnöke az adatközponti infrastruktúra-menedzsment 3D-s hűtési szimulációját mutatta be, majd Berkes Gábor, a Kancellar.hu munkatársa a hiteles, elosztott logkezelésről, Veréb Elemér a Provice Kft. képviseletében az alkalmazásteljesítmény-monitoring révén elérhető üzleti eredménynövelésről szólt. A 0. napot Lévay Péter elméleti fizikus, a BME kutatójának előadása, valamint az IVSZ-től érkező Papp Péter a magyar vállalati IT-kultúráról szóló felszólalása és egy kerekasztal-beszélgetés zárta.

Másnap a tanácskozást egy külföldi előadó, Brian David Johnson, az Intel jövőkutatója nyitotta meg, aki Számítsuk ki a jövőt! A stratégiaalkotás lehetőségei és korlátai címmel tartott izgalmas előadást. Majd az NFM Informatikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Solymár Balázs állt a pulpitus mögé, hogy az IT-rendszerek törvényi szabályozását mutassa be. Komáromi Zoltán, az IDC Magyarország elemzőcég ügyvezetője nemzetközi kontextusba ágyazva vázolta fel a hazai piac helyzetét, aktuális trendjeit. Mielőtt a panelelőadások megkezdődtek volna, Bellák Zoltán, az EuroCloud elnökségi tagja, a magyar EuroCloud egyesület elnöke a felhőszolgáltatások előnyeit és problémáit vette sorra szállítói és felhasználói megközelítésben.

A párhuzamosan futó panelbeszélgetések egyikén, a Security Fórumon Hirsch Gábor, az IVSZ IT-biztonsági munkacsoport-vezetője IT-biztonság vagy adatbiztonság? címmel tartott előadást. Békés Viktor, a Rittal Magyarország munkatársa az IT-rendszerek tervezésekor igencsak hangsúlyos infrastruktúra biztonságának kérdéseivel foglalkozott. Bártfai Attila, a kancellar.hu munkatársának prezentációja után Egerszegi Krisztián (CDSys) olyan védelmi praktikákat mutatott be, amelyekkel elkerülhető az adatszivárgás.

A Vállalati Versenyképesség Fórum panel középpontjában azon technológiák álltak, amelyekkel a gazdálkodó szervezetek a rendelkezésre álló információkat valós üzleti haszonná konvertálhatják. Szabó Zoltán egyetemi docens, a Corvinus Egyetem Információrendszerek Tanszékének vezetője Van új a nap alatt? Üzletfejlesztés IT-val című előadásában az IT és az üzlet kapcsolatával foglalkozott. Németh Zoltán, az IQSYS szenior BI-szakértője, a strukturálatlan adatok feldolgozási lehetőségeit érintette. A 0. napon is előadó Vasvári Gergely és Veréb Elemér mellett Török Tamás (ULX) Teljes nyílt forráskódú támogatott szoftverstack vállalati környezetben címmel tartott előadást. A panelt Benedek Balázs (Skawa Innovationt) zárta, aki a crowdsourcingról beszélt.
A cloud computing szekcióban dr. Ormós Zoltán jogász a felhőszolgáltatások jogi hátterébe engedett betekintést, míg Klotz Tamás azt mutatta be, hogy a Postánál hogyan indulnak el a felhőinformatika irányába. Gaidosch Tamás a cloud computinggal kapcsolatos kockázatkezelés nehézségeiről, Macskásy Attila a jövő szolgáltató központjainak alapjairól beszélt.

Elsősorban a beruházást tervező cégeknek jelentett segítséget a Government & Enterprise Fórum című panel, ahol Ferencz Roland, a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. – osztályvezetője adott eligazítást a 2012 folyamán igénybe vehető ICT-s pályázati lehetőségekről, de ezt a témát érintette Radványi Bálint, a European Conformity Check pályázatíró cég képviselője is.

Sándor Zsolt András, a Gill&Murry tanácsadó cég munkatársa a szervezeteken belüli változtatások, racionalizálások menedzseléséhez adott gyakorlati kommunikációs tanácsokat az érdeklődő CIO-k számára. Elemezte azt a tényt, hogy hiába születik felső vezetői döntés például egy nyomtatókonszolidációs projektről vagy a cloud computing bevezetéséről, ha azt a vállalat alsóbb szintjein a dolgozók esetleg elszabotálják. A panelt és egyben az egész napot lezáró kerekasztal-beszélgetés során a hallgatóság is feltehette a pályázatírással és a változásmenedzsmenttel kapcsolatos kérdéseit.

(Forrás: Computerworld, XLIII. évf. 07-08. szám)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ