Stratégiát vált a Google?
A Wall Street Journal szerdán közölte a meg nem nevezett forrásból származó értesülést. Noha a Google hivatalos blogján ilyesmiről egyelőre szó sem esik, a WSJ már azt is tudni véli, hogy az új egységet David Drummond, a Google alelnöke és vállalati főjogásza vezetné, annak létrehozásában pedig segítségére lenne a céghez csatlakozó William Maris, aki korábban webhosting-vállalkozóként volt ismert. Maris megbízását egyébként a Google egyik szóvivője megerősítette, ám feladatairól nem közölt semmilyen információt.
A Reuters szintén a Google-höz közel álló forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a vállalkozásitőke-befektető (venture capital - VC) ágazat elindítása egyelőre csak a tervezés legelején tart, és több lényeges dologban sem született még döntés.
Az üzletember saját webhosting cége, a Burlee.com jelenleg már a Web.com része; Maris azóta a svéd Wallenberg család számára intézett befektetéseket különféle technológiai vállalatokba.
A Reuters beszámolójából kiderül, hogy korábban egy egészségügyi befektetési alapnál Anne Wojcickival dolgozott együtt, aki tavaly ment hozzá Sergey Brinhez, a Google társalapítójához.
A vállalat lépése azért lenne különösen érdekes, mert ezzel szembefordulna eddigi stratégiájával. A hasonló üzleti tevékenység nem számít különlegességnek az IT-iparban, példa erre az Intel Capital, a Nokia Growth Partners vagy az IBM Ventures. Ezek gyakran invesztálnak olyan technológiákba, amelyek kiegészítik a vállalat jelenlétét egy adott piaci szegmensben. A Google viszont a tapasztalat szerint nem a befektetéseket, hanem a felvásárlásokat részesítette előnyben, legalábbis mostanáig.
Bár a vállalatnak komoly versenyre kell számítania a független VC-alapokkal szemben, a legtöbb kommentár kiemeli, hogy a márkanév ereje és a Google erőforrásai remek hátteret jelenthetnek a vállalkozáshoz.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.