Szárnyalnak a Huawei növekedési mutatói
A vállalat szakemberei további növekedésre számítanak; az előrejelzések szerint az idén a Huawei közel 36 milliárd dollár értékben köthet majd szerződéseket.
A szegmens szakértőinek számításai azt mutatják, hogy a Huawei piaci részesedése rendkívüli mértékben megnövekedett: a Dell'Oro Group kimutatása szerint a vállalat a tavalyi év harmadik negyedévében megelőzte a Nokia Siemens Networks-t, és a svéd Ericsson után a világ második legnagyobb mobil-infrastruktúra értékesítőjévé vált.
Az IDG News Service szerint a Huawei figyelemreméltó piaci teljesítménye elsősorban a fejlődő országok infrastrukturális beruházásainak és az állami kézben lévő kínai szolgáltatók befektetéseinek köszönhető: utóbbiak az elmúlt években jelentős mértékben fejlesztették 3G infrastruktúrájukat. A vállalat - elsősorban a 4G technológia térnyerésének köszönhetően - a nyugat-európai és amerikai piacokon is jelentős részesedést szerzett; az Ericsson mellett a kínai cég is szállított infrastruktúra eszközöket a svéd TeliaSonera-nak, amely múlt havi indulása óta a világ első LTE (Long-Term Evolution) technológiát használó szolgáltatójának számít.
A magánkézben lévő Huawei évi egy alkalommal teszi közzé üzleti eredményeit. A 2009-es évi részletes adatokat még nem hozták nyilvánosságra.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.