Szélerőmű-projektbe fektet a Google

2010. október 13., 16:21
A megújuló energiák iránti elkötelezettségéről is ismert vállalat egy, a keleti part szélerőműveit és a közeli nagyvárosokat összekötő, a megtermelt elektromos energia továbbítására alkalmas gerinchálózat kiépítésébe invesztál.

A Google bejelentette, hogy jelentős pénzösszeget fektet egy, az Egyesült Államok keleti partszakaszán található szélerőműveket és a térség nagyvárosait összekötő, energetikai gerinchálózat kiépítésére. A keresőcég a kezdőtőke 37,5 százalékával száll be projekt előkészítő szakaszának finanszírozásába; a befektetés pontos összegét nem hozták nyilvánosságra.

Az előkészítő szakasz során a finanszírozáshoz szükséges engedélyek megszerzésére mellett, a hálózat konkrét építési munkálatait is megkezdik - nyilatkozta Rick Needham, a Google „zöld divíziójának" igazgatója. A szakember kapcsolódó blogbejegyzésében hangsúlyozta: „Annak ellenére, hogy az előkészítési és a fejlesztési szakasz költségvetése csak a projekt tervezett büdzséjének kis részét teszi ki, a terv kivitelezésének szempontjából kritikus szerepet játszik."

A 350 mérföld hosszú átviteli hálózat New Jersey partmenti vidékeit köti majd össze Virginiával - közölte a szakember, hozzátéve: a beruházás célja, hogy az óceán partján létesített szélenergiafarmokat összekösse a megtermelt áramot összegyűjtő energetikai központokkal. Egy ilyen gerinchálózat hiányában a farmok üzemeltetői kénytelenek lennének egyedi energetikai hálózatokat kiépíteni - vázolta a projekt fontosságát Needham, hozzátéve: a kész gerinchálózat közel 1,9 millió háztartás fogyasztásának fedezésére elegendő elektromos energiával láthatja el a környékbeli településeket.

A technológiában rejlő lehetőségek ellenére, számos érdekvédelmi csoport tiltakozott az keleti-parti szélerőművek építése ellen. A jogvédők szerint ezek a létesítmények komolyan veszélyeztethetik a környék élővilágát, és a panorámát is tönkreteszik.

A Google bízik abban, hogy befektetése biztos hasznot hoz majd - miközben a fenntartható fejlődéshez és a környezet védelméhez is hozzájárul. A közép-atlanti régió ideális a hasonló létesítmények megépítésére: annál is inkább, mivel a közelben található, rendkívül nagy népsűrűségű települések már ma is jelentősen túlterhelik a meglévő elektromos hálózatokat - húzta alá Needham.

A gerinchálózat kiépítését egy, a Trans-Elect által irányított, a Good Energies és a Marubeni Corporation részvételével létrejövő konzorcium fogja előkészíteni. A Trans-Elect nem kívánt nyilatkozni arról mennyibe kerül a projekt előkészítési és fejlesztési szakasza; a The New York Times szerint a teljes beruházás közel ötmilliárd dolláros befektetést kíván.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ