Személyi helyett e-ID
Az EU kiemelt stratégiai célként és egységes fejlesztési keretrendszer mentén kezeli az e-közigazgatás valamint a szolgáltató állam kiépítését. Évek óta dolgoznak az európai elektronikus állampolgári kártyák (e-ID) fejlesztésén, bevezetésén, szabványosításán, ami többek között a "Biop@ss" névre hallgató nemzetközi K+F projekt keretében zajlik. Magyarországon többek között a CompuWorx Zrt. karolta fel a kezdeményezést, és az ezzel kapcsolatos projekt költségeihez a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által megítélt pályázati támogatás is hozzájárul.
"Ezt az együttműködést az EU Eureka Medea innovációs cluster programjának keretében valósítjuk meg, számos EU tagállambeli partnerrel közösen." - nyilatkozta Hegyi Márton a CompuWorx Informatikai Zrt. projektmenedzsere. Hozzátette, hogy a mikroprocesszoros kártya napjaink egyik legsokoldalúbban felhasználható számítástechnikai eszköze. A CompuWorx az intelligenskártya alapú fejlesztésekben eddig is jelen volt, hiszen a felsőoktatási diákigazolványok programozását, szállítását jelenleg is a cég végzi.
Az elektronikus személyazonosító kártya a diákigazolványhoz hasonlóan smart kártya alapú megoldás, mely privát kulcsokat valamint hozzájuk tartozó tanúsítványokat tartalmaz, és vizuális azonosításra is alkalmas. A kulcsok szolgálhatnak a kártya hitelesítésére, titkosításra vagy digitális aláírás készítésére is. A jövő biztonsági kulcskérdése a kártyabirtokos egyértelmű azonosításának biztosítása lesz a jelenleg használt PIN kód helyett egy biztonságos és európai szinten egységesített megoldás kidolgozásával. A jelenlegi fejlesztések további célja a biztonsági szint növelése, a biometrikus adatokkal (pl. ujjlenyomattal) való azonosítás, illetve a kártyák érintkezésmentes olvashatóságának biztosítása.




3 hozzászólás
hi
Ideális a Nagy Testvérek számára. Is. Az érintkezésmentes olvashatóság vajon azt jelenti, hogy bárhol a zsebemben, táskámban van, bárhol bárki leolvashatja megfelelő eszközzel? Végül a mobilok is biztosítják már a teljes kontrollt az egyének fölött... anélkül, hogy az egyén bármit is tehetne ellene. Szép új világ. Egyre szebb.
érintkezésmentes azonosítás = RFID azaz rádiófrekvenciás, több féle típus kapható... a legkisebbek kulcstartóban is elférnek, de az olvasási távolság egészen kicsi kb.: 10-20 cm a cikkben smart alapú technológiáról írnak, a chipben lévő infok egyértelműen azonosítják a kártyabirtokost (írják), azt feltételezem, hogy így rafkósabb lesz pl: hamis igazolványokat vagy útleveleket készíteni a bűnözöknek! :)