Szerencsejátékra állnak át a spammerek

2011. július 29., 08:50
A kéretlen levelek mennyisége az elmúlt hónapokban jelentős mértékben csökkent. Úgy tűnik, hogy a spammerek némileg visszafogottabban tevékenykednek, de az korántsem biztos, hogy ez az állapot sokáig így marad.

Már több biztonsági cég jelezte, hogy az elmúlt hónapokban a kéretlen elektronikus levelek mennyisége észrevehető mértékben csökkent. A javuló tendencia elsősorban annak köszönhető, hogy a hatóságok, a biztonsági valamint informatikai cégek több esetben sikeresen léptek fel a spammerek által használt kártékony hálózatok ellen, és néhány jelentős kiterjedésű botnet megbénításával meglehetősen komoly érvágást okoztak az internetes alvilágnak.

A főként e-mailes és webes tartalomszűréssel foglalkozó M86 Security cég is megerősítette a spamek terjedésére vonatkozó kedvező trendeket. Míg a vállalat által létrehozott SVI (Spam Volume Index) mutatószám korábban 4-6 ezer között állt, addig mostanra ez az érték 2000-re csökkent, és egyelőre ezt a korábbiaknál lényegesen kedvezőbb szintet tartja is. A biztonsági cég kutatói úgy vélik, hogy az örömteli tendenciák elsősorban a Rustock, a Mega-D valamint a Bredolab botnetek elleni sikeres fellépésnek köszönhetők.

Az M86 Security rávilágított arra, hogy az elmúlt időszakban nemcsak a spamek mennyiségében történt változás, hanem azok összetételében, illetve tartalmában is. Míg korábban egyértelműen a gyógyszerreklámok álltak a spammerek figyelmének középpontjában, addig mára a szerencsejátékokkal, a társkereséssel, illetve a hamis termékekkel kapcsolatos üzenetek kezdik átvenni a főszerepet. Ennek egyik oka az lehet, hogy Rustock elleni küzdelem során gyógyszerekkel foglalkozó illegális weboldalakat is sikerült leállítani. Ezért vélhetőleg a spammerek számára ez a téma most nem annyira vonzó, mint korábban, és más területek felkarolásával próbálnak pénzt szerezni.

A biztonsági cég szerint az adathalász célokat szolgáló nemkívánatos küldemények száma is megcsappant. Napjainkban minden ezer spamből egy kerül phishing kategóriába. Ugyanakkor a kártékony mellékleteket tartalmazó levelek még mindig 5 százalékát teszik ki a globálisan terjedő spameknek. A kutatók már most arra figyelmeztetnek, hogy a viszonylag kedvező állapotok nem biztos, hogy sokáig fognak tartani. Elég egy jelentős esemény, és a spammerek az üzeneteikkel azonnal csatasorba állnak. A szakemberek előrejelzése szerint már most fel kell készülni arra, hogy például a londoni olimpiára a számítógépes bűnözés is fel fog figyelni.

Szoftveres sebezhetőségek

Az M86 Security felhívta a figyelmet arra, hogy a kiberbűnözők továbbra is előszeretettel használják ki a szoftveres sérülékenységeket, és azzal sem különösebben foglalkoznak, ha egy biztonsági rést a fejlesztők már évekkel korábban befoltoztak. Arra apellálnak, hogy sok nem naprakészen tartott PC- kapcsolódik az internethez. A felmérések szerint gyakori a böngésző-kiegészítőkben lévő hibák és az Adobe egyes alkalmazásaiban valamint a Java-ban feltárt rendellenességek kártékony célokra történő kihasználása.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó