Szoftverlicenc másodkézből
Magyarországon ma 700 ezerre tehető a technológia- vagy verzióváltás, átszervezés, létszámleépítés miatt, illetve más okból feleslegessé vált szoftverlicencek száma - mondta Arató Árpád, a Preo Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a német anyacég hazai leányvállalatának mai bemutatkozásakor. - A szervezetek beszerzéseik során átlagosan 30-40 százalékkal több- vagy kevesebb szoftverlicencet vásárolnak, mint amennyit igényeik ténylegesen indokolnának. Ezeket a szoftverlicenceket ugyanakkor más vállalatok és intézmények még hasznosíthatják, tehát komoly értéket képviselnek, és legálisan továbbértékesíthetők.
Ez utóbbi körülmény sokak előtt ismeretlen, pedig a használtszoftver-kereskedelem, más néven a szoftver remarketing Európában már egy évtizede létezik. A hamburgi székhelyű Preo Software AG tavaly több mint 100 ezer szoftverlicencet forgalmazott olyan gyártók termékeihez kapcsolódóan, mint az Adobe, a Citrix, a Microsoft, a Novell és az SAP. Az európai uniós szabályozás értelmében ennek ugyanis csak abban az esetben lehet akadálya, ha a szoftver szállítója bizonyítani tudja a szoftverkalózkodás tényállását - hangzott el a sajtótájékoztatón.
- A használt szoftverlicenc átruházható a felhasználói szerződés és a jogszabályok betartása mellett - mondta Arató Árpád. - A legalitás biztosítása érdekében csak olyan licencek adásvételével foglalkozunk, amelyek esetében a korábbi felhasználó teljes körű és hiteles dokumentációval bizonyítja a jogtisztaságot. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a látókörünkbe kerülő szoftverlicencek mintegy 70 százaléka ebbe a csoportba sorolható. Ha a licencek felvásárlása nem ütközik jogi akadályba, a korábbi felhasználó német anyavállalatunkkal köt adásvételi szerződést, amiről a szoftver gyártóját is értesítjük.
A korábbi felhasználó a szoftver remarketing által visszakaphatja a használaton kívüli licencekben lekötött tőke egy részét, amellyel fizetőképességét javíthatja vagy IT-költségvetését növelheti. A használt licencet vásárló új felhasználó pedig 30-50 százalékos áron juthat a szükséges szoftverekhez, azok aktuális vagy régebbi, újonnan már nem kapható verzióihoz is.
Mindennek alapján a Preo Hungary idén legalább 20 ezer darab szoftverlicenc beszerzését, illetve értékesítését tervezi a magyar piacon, elsősorban a közép- és nagyvállalatok körében. Kisvállalatok és magánfelhasználók számára 2010-től válhat elérhetővé a szolgáltatás. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Preo stratégiai partneri szerződést kötött az ergoTrade Hungary Kft.-vel, amely az IT-eszközök életciklus-menedzsmentjével foglalkozó vállalatként költséghatékony és környezetkímélő megoldásokat kínál a hardverek újrahasznosítására.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.