Szoftvert vesz az SAP

A lépés következtében szélesedik az SAP oktatási portfóliója, és lehetővé válik, hogy a vállalat ügyfelei csökkentsék például a programok betanulására fordított költségeiket.
A Datango szoftvere ugyanis egyszerűbbé teszi a vállalatok számára, hogy dokumentációkat, oktatási prezentációkat és e-learning anyagokat, valamint online súgót készítsenek, amit azután több mint 40 nyelvre lehet lefordítani.

Az SAP egyelőre nem adott több információt arról, hogy hogyan hasznosítják majd a Datango szoftverét. A cég azt ugyan elmondta, hogy megvásárolta a szoftvert és a vonatkozó jogokat a Datango-tól, de arra, hogy a Datango alkalmazottait érinti-e a megállapodás, nem tért ki. A tranzakció egyébként a hatósági jóváhagyásokat követően március végére zárulhat le.
A Datango-t 1999-ben alapították, központja Berlinben található. Az SAP és a Datango egyébként nem idegenek egymás számára. A Datango szoftvere az SAP SaaS alapú Business ByDesign megoldásának is része.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.