Szörnyethalt a Micron vezetője

2012. február 6., 10:55
Repülőgép-szerencsétlenségben a múlt hét végén váratlanul meghalt a Micron Technology memóriagyártó cég vezérigazgatója, Steve Appleton. Egyelőre ideiglenes vezetőt neveztek ki a helyére.
Steve Appleton - a repülés volt a hobbija, ez lett a veszte is

A Micron Technology memóriagyártó cég Mark Durcant választotta a társaság vezérigazgatójának, miután a korábbi CEO, Steve Appleton (képünkön) váratlanul elhunyt. Appleton, a félvezetőipar nagy tekintélyű vezetője 51 éves korában vesztette életét az amerikai Idaho állambeli Boise-ben, ahol az általa vezetett Lancair típusú repülőgép a múlt héten, egyelőre tisztázatlan körülmények között lezuhant. (Steve Appletonnak szenvedélye volt a repülés, és egyszer már részese volt repülőgép-balesetnek, amit azonban szerencsésen túlélt.)

A balesetet szenvedett vezető 1983 óta dolgozott a cégnél és 1991 óta töltötte be a vezérigazgatói pozíciót.

Az utód, Marc Durcan 1984-ben lépett be a memóriás céghez, legutóbbi pozíciójában a cég elnöke és egyben COO-ja volt. 

"Nagyon megrendített bennünket Steve elvesztése. Együttérzésünket fejezzük ki családjának, megözvegyült feleségének, gyerekének. Ami a céget illeti, a menedzsment mindent megtesz, hogy tovább folytathassuk a munkát" - olvasható a társaság által kiadott sajtóközleményben.

Durcan egyébként azt tervezte, hogy augusztusban nyugdíjba vonul. Az, hogy a történtek miatt változtat-e tervén, egyelőre nem tudni. Mindenesetre a cég elnöki pozícióját most Mark Adamsnek adta át, aki a globális értékesítésért felelős elnökhelyettes volt mostanáig.

A Micron főleg Flash memóriákat és DRAM modulokat gyárt (a cég az egyik legnagyobb amerikai memóriagyártó), emellett olyan új fajta memóriákkal is kísérleteznek mint a fázisváltó memória és a "hibrid memóriakocka" (Hybrid Memory Cube)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ