Szöveges állományokat fertőz a Phiskap vírus

1
2010. július 19., 08:59
A Phiskap.A vírus meglehetősen komoly károkat tud okozni a fertőzött számítógépeken, amelyeken különféle, szöveges állományokat tesz használhatatlanná.

A Phiskap.A vírus készítői úgy gondolták, hogy a kártékony programjukat szöveges állományok révén fogják terjeszteni. Ennek megfelelően kifejezetten a doc, docx, illetve rtf kiterjesztéssel rendelkező fájlok megfertőzésére készítették fel a vírust, amely ennek a feladatának maradéktalanul képes eleget tenni. Ráadásul minden károsított állományt exe kiterjesztéssel lát el, amelyet ha a felhasználó elindít, akkor további problémák merülhetnek fel.

Az Isidor Biztonsági Központ jelentése szerint a Phiskap.A nemcsak a helyi adattárolókon kutatja fel az összes - az előbbiekben említett kiterjesztésekkel rendelkező - állományt, hanem a számára elérhető hálózati és cserélhető meghajtókat is végigpásztázza. Ezért akár hálózati megosztásokon, illetve pendrive-okkon keresztül is meglehetősen gyorsan képes terjedni.

Amikor a Phiskap.A vírus elindul, akkor az alábbi műveleteket hajtja végre:

1. A helyi, a hálózati és a cserélhető meghajtókon egyaránt felkutatja az összes .doc, .docx, illetve .rtf kiterjesztéssel rendelkező állományokat.

2. A megtalált dokumentumokat megfertőzi.

3. A fertőzött fájlokat átnevezi az alábbiak szerint
%aktuális könyvtár%\[eredeti fájlnév].exe

4. Amikor a felhasználó elindít egy fertőzött állományt, akkor megkeresi a következő fájlt:
C:\NOTVIRUS.txt

Amennyiben ez nem létezik, akkor létrehozza az alábbi könyvtárat:
C:\temp32\[véletlenszerű számok]

5. Létrehozza a következő állományt:
C:\NTsys.exe

Ezt a fájlt rejtett és archív attribútumokkal látja el.

6. Létrehozza az alábbi állományokat:
C:\NTFILE.$$$
C:\konstruktor.txt

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó