T-Systems: a magyarországi szolgáltatóközpontok stratégiai szerepet töltenek be

2009. július 30., 16:27
A héten adták át a német T-Systems hazai leányvállalata, az IT Services új regionális debreceni szolgáltatóközpontját, ahol az év végén már 900 munkatárs dolgozik majd. A jövőben akár kétezer magasan képzett fiatal is dolgozhat a két hazai helyszínen.

Kedden adták át az IT Services Hungary Kft. új, 1300 fő befogadására képes 10 ezer négyzetméteres debreceni irodaházát. Az IT Services Hungary új irodaházának építését 2008 februárjában kezdték el: az épület a HUNÉP cégcsoport beruházásában és kivitelezésében, a Magyar Fejlesztési Bank finanszírozásával valósult meg, a 4 milliárd forintos beruházás keretében épült házat 10 évre bérli a vállalat.



A német T-Systems Enterprise Services Gmbh leányvállalata, az országosan 1800 embert foglalkoztató, budapesti és debreceni központtal működő IT Services Hungary rendszerintegrációs és üzemeltetési területeken szolgálja ki nemzetközi ügyfeleit, mint például a Shell, Siemens vagy a British-American Tobacco.

Más cégeket is várnak
Az irodaház megnyitásán Bajnai Gordon miniszterelnök kijelentette: Debrecenben a város, az egyetem és a kormány szakszerve, a befektetésösztönzéssel foglalkozó ITDH összefogásával egy magas hozzáadott értéket adó, magas képesítéssel rendelkező munkatársakat foglalkoztató szolgáltatóközpont jött létre, amely illeszkedik abba a több éve indult kezdeményezésbe, hogy a vidéki nagyvárosokban hozzanak létre tudásközpontokat. Hozzátette: jelenleg mintegy félszáz cégben több mint 20 ezer főt foglalkoztatnak a különböző iparágakban működő vállalatok regionális szolgáltatóközpontjai; az IT Services mellett itt hozta létre bázisát például a BT Global Services is.



Kósa Lajos, Debrecen polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a hazai munkaerő a tömegtermeléshez már sokba kerül, ezért a debreceni húzóágazatok is inkább a nagy hozzáadott értékű ipar, illetve szolgáltatások lehetnek. Az IT Services már két éve jelen van a kelet-magyarországi nagyvárosban, és ma már 900-nál is többen dolgoznak itt. Az informatikai szolgáltató példája alapján a jövőben talán más cégek is ide települhetnek - fejezte ki reményét Kósa Lajos.

Stratégiai pozíció
A T-Systems közép- és kelet-európai vezetője, Franz Grohs a Computerworld kérdésére elmondta: az IT Services Hungary két magyarországi telephelye stratégiai szerepet tölt be a T-Systems globális stratégiájában. A cég filozófiájának középpontjában az áll, hogy a vállalati ügyfelek számára a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsák a legjobb helyszínről - és ennek nem kell feltétlenül a legolcsóbbnak lennie, hanem olyannak, amely a kultúra és az oktatás színvonala szempontjából legjobban illeszkedik az ügyfelek igyényeihez - tette hozzá.

Mivel a T-Systems ügyfeleinek többsége európai nemzetközi nagyvállalat, ezért logikus választás volt a részükről, hogy európai helyszíneket keressenek a szolgáltatóközpontjaik számára. Az európai ügyfeleket összesen három, egymással összekapcsolt helyszínről - Kassáról, Budapestről és Debrecenből - szolgálják ki; emellett Malajziában és Mexikóban is működik egy-egy regionális szolgáltatóközpont. A szolgáltatóközpontokból több ezer vállalati ügyfélt, és összesen milliós nagyságrendű végfelhasználót szolgálnak ki - tudtuk meg Franz Grohstól. A T-Systems a következő években nem tervezi, hogy a jelenlegieken kívül új helyszíneken építsen ki központokat; a magyarországi létszám azonban várhatóan nem fog 2000 fő fölé nőni.

Ilosvai Péter, IT Services Hungary ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: a magyar leányvállalat teljesen egyedülálló abból a szempontból, hogy a teljes infokommunikációs területet lefedi - többek között informatikai fejlesztéssel, üzemeltetéssel, SAP bázis üzemeltetéssel, UNIX/Linux rendszerek üzemeltetésével, adatbázis-adminisztrációval, és alkalmazásüzemeltetéssel is foglalkoznak; erre épül rá a telekommunikációs szolgáltatási portfolió. Az előremutató fejlesztések közül Ilosvai Péter a mobiltechnológiára épülő szolgáltatásokat emelte ki, így például a mobiltelefonon keresztül a repülőtereken közeljövőben úgy lehet autót rendelni, hogy a rendszer a legközelebb eső kocsit választja ki, és a fizetés is mobilon keresztül történik majd.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. hmm írta:
    2009-11-03 21:59:04

    de szép kis mese...


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ