Táblagép teljes lemezes titkosítással

2011. november 22., 08:55
A Fujitsu bejelentette, hogy a Stylistic Q550 táblagépét teljes lemezes titkosítással vértezi fel.

A mobil készülékek és a hordozható adattárolók, illetve számítógépek számos kockázatot vetnek fel a mindennapokban. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezek az eszközök könnyedén illetéktelen kezekbe kerülhetnek, és nemcsak a szervezetek határain belül, hanem azokon kívül is biztosítani kell a felügyeletüket. Amennyiben a mobilbiztonság ebből a szempontból nem valósul meg megfelelő módon, akkor az komoly következményekkel járhat. Sajnos azonban e kockázati tényezők kezelése sok esetben még mindig nem kap akkora figyelmet, mint ami elvárható lenne. Ezért a Fujitsu úgy gondolta, hogy olyan készüléket ad a vállalatok, intézmények kezébe, melyek révén egyszerűen tudják megvédeni az értékes adataikat az egyre népszerűbbé váló táblagépeken is.

A Fujitsu a Stylistic Q550 slate PC-t tavasszal mutatta be többek között azzal a céllal, hogy a szervezetek számára egy biztonsági szempontból is jól felügyelhető eszközt biztosítson. Úgy tűnik, hogy a cég a biztonság iránti elkötelezettségét azóta sem adta fel, ugyanis megállapodást kötött a Becrypt vállalattal, amely elsősorban a titkosítási megoldásairól híresült el. Az együttműködés révén a Fujitsu egy újabb védelmi megoldással tudta felruházni a tabletjét.

A Stylistic Q550 kapcsán a Becrypt (CESG Impact Level 3 szintű) titkosítási megoldása, a Disk Protect Baseline jutott főszerephez. Ennek legfontosabb feladata, hogy teljes lemezes titkosítást biztosítson a táblagépek számára. A cég szerint a szoftver pontosan úgy működik, és teljesen hasonló felhasználói felülettel rendelkezik a tableteken, mint a hagyományos PC-ken. Ennek megfelelően a felhasználó addig nem tudja elindítani az operációs rendszert, amíg megfelelő módon nem authentikálja magát.

"Felismertük, hogy a vállalatok komoly dilemmával néznek szembe, amikor a tabletek előnyeit, beleértve a mobilitást és a rugalmasságot állítják szembe az adatbiztonsági aggályaikkal" - mondta Michael Keegan, a Fujitsu UK technológiai igazgatója. A cég az eddigi megállapodásaiból és a visszajelzésekből úgy látja, hogy lesz kereslet az új tablet iránt. Nyilván ehhez az is kelleni fog, hogy a szervezetek felismerjék a kockázatokat, és azok figyelembevételével hajtsák végre a beruházásaikat.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó